Nem sokon múlt, hogy Morgana kitje is szignifikánsan megváltozzon.
Már tényként lehet kezelni, Morgana és Kayle a legutóbbi frissítéssel teljesen új bőrbe bújt. Utóbbi nemcsak új modellt, hanem új képességeket is kapott a fejlesztőktől, ezzel gyakorlatilag egy új karakterré formálva őt. Ám azt kevesen tudják, hogy az egyébként csak vizuális frissítést kapó Morgana is majdnem testvére nyomdokaiba lépett.
A legutóbbi Riot Games kérdezz-felelek blogposztban August Browning, a Riot egyik vezető hős tervezője elmondta, több Morgana iterációt is teszteltek házon belül, nem egy újítás majdnem el is jutott a PBE szerverekre. Az egyik ilyen egy új passzív volt, ami bónusz mozgási sebességet adott volna Morganának azoknak a karaktereknek az irányába, akiket nemrég megsebzett a képességeivel, vagy akiket a csapattársai közül valaki crowd control hatás alá helyezett. Ezzel gyakorlatilag jobb képességgé tehették volna Morgana W-jét is, August meg volt róla győződve, hogy mindez egy kiváló húzás lesz. Végül a belsős tesztfázis legutolsó szakaszában elkaszálták a projektet, ugyanis azok a Morgana mainek, akiket felkértek az új passzív tesztelésére, szint egytől-egyig utálták az új verziót.
Two sisters born from the Aspect of Justice chose divergent paths. Only the guilty need fear them. #kayle #morgana #rework #leagueoflegends pic.twitter.com/UdntRJABAf
— League of Legends (@LeagueOfLegends) 2019. február 18.
Próbálkoztak olyan passzívval is, ami megnövelte volna Morgana attack range-ét (támadási távolságát) azok ellen a karakterek ellen, akiket crowd control hatás alá helyezett, teszteltek egy új, Kayle ultijához hasonló ultit is, valamint egy olyan W verziót, ami bónusz égési sebzést okozott volna a kevés életerővel rendelkező ellenfeleknek.
Végül Riot Scruffy kifejtette, miért “csak” vizuális frissítést eszközöltek a karakteren:
“Morgana az egyik legjátszottabb, valamint egyben az egyik legrégebbi hős is a League of Legends-ben, s ugyan egy halom olyan ötletünk volt, ami érdekesebbé, újszerűbbé tehette volna a karaktert, végül a közösség visszajelzései alapján döntöttünk. Úgy látjuk, a játékosok szeretik Morganát úgy ahogy van, így nem láttuk értelmét belepiszkálni a hős működésébe.”
Biztosan érdekes lett volna egy dupla VGU megjelenés, ám még így, ebben a formában is kiváló munkát végzett a Riot Games. Kayle-t az újszerűsége miatt jóval többen játsszák, mint a régi kiadást, Morgana pedig menőbb mint valaha.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!