R6

Éveket kellett rá várni, de végre bejelentette a Ubisoft: érkezik a Tachanka rework!


Átdolgozzák a Lordot.

Kisebb rework dömpinget figyelhettünk meg az utóbbi időben az R6 háza táján: voltak apróbb módosítások (Dokkaebi hívása), egy fokkal nagyobbak (a tesztszerveren lévő Capitao számszeríj módosítás) és komplett átdolgozások, mint Lioné – a részleteket már olvashattátok nálunk.

R6 tesztszerver: Capitao számszeríját újból átdolgozták és felfedték a Lion rework számait

Szó volt már korábban arról, hogy Tachanka is rajta van a listán: pár hónapja még nem volt egyértelmű, hogy trollkodik-e a Ubisoft, vagy sem.

Van még remény a Tachanka maineknek: az egyik Ubisoftos vagy trollkodott, vagy reworke utalt

Kiderült, hogy nem, és el is árultak néhány részletet: lássuk, hogyan újul meg a Lord!

Emlékszünk nyilván a következő képre, tudjuk, hogy izmos srácról van szó, ezen a vonalon indult el a Ubisoft is:

gakkens
  • Ő lesz az első operátor, akit 4 armorossá varázsol a kiadó: úgy látták, hogy ilyen testtel simán elfér rajta még egy kis fém a jobb túlélés érdekében – az egyes sebesség maradt
  • A közelharci ütések hatótávolságát megduplázták: végre a kiadó is realizálta, hogy átlagnál hosszabb karjaival távolabbról képes lesújtani ellenfeleire, mint társai
  • Érezték, hogy a Mounted LMG-nek nincs sok értelme: gondolkodtak abban, hogy 360 fokban forgathatóvá teszik, de még így is gyengének bizonyult, így elvették a képességet
  • Helyette kaptunk egy Blitz képességet, csak védő oldalon: a gadget aktiválása után egy másodperccel Tachanka letépi a felsőtestén található ruhadarabot és megvakítja ellenfeleit az ékes izomzat általi gyönyörrel
  • Térben hat, 5 méter a hatótávolsága, viszont csak egy töltéssel rendelkezik: a Ubisoft mindössze egy uniformot biztosít számára körönként, több nem fér bele a költségvetésükbe
  • Fegyverei közül elvették a 9×19VSN SMG-t, csak a SASG-12 Shotgun maradt, mondván férfi ember felvállalja a közeli harcot, nem pedig 10-12 méter távolságból lövöldözik
PC Gamer

A rework jövőhét közepén lesz éles a tesztszervereken.

Ahogy nyilván mindenki rájött, a cikk csak egy bolondok napi tréfa: kommentben jöhetnek elborult, vagy éppen komoly ötletek Tachanka átdolgozásával kapcsolatban!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva