Sokat kellett rá várni, de bevezették az "újítást".
A FACEIT egy ingyenes és jó alternatívája a versengőknek. Jobb szerver, ami ráadásul 128 tickes, komolyabb rangrendszer, közösségek és számtalan előny, ami a neve mellett szól. Azonban a játékmenetben egy dologban nagyon különbözik az MM-től:
az itteni meccseken nincs friendly fire!
Ez főleg a trollok miatt lett bevezetve, viszont jelentős taktikai előnyt adott, főleg a támadóknak. Ugyanis egy-egy jó helyre dobott molotovval rakókat, illetve nagyon fontos pozíciókat lehet elfoglalni. Mindezt úgy, hogy a csapattársak simán átsétáltak a tűzön. Ilyen volt Cobblestone-on leugrós, amit egy-két gyújtóval remekül el lehetett foglalni, egy B támadáshoz kifejezetten fontos volt. Az ellenfélnek menekülnie kellett, a Terrorok viszont vígan szaladgáltak a molotov tüzében.
Infernón banánon lehet ugyanígy végigfutni, vagy kocsit elfoglalni és berongyolni rakóra. Cache-en checkers foglalást lehet kivitelezni a tűzzel, és inkább nem is folytatjuk a sort, számtalan példát hozhatnánk fel. Ennek azonban mostantól vége, mindenki készülhet mostantól a csapattársakat is sebző molotovokra és gyújtókra. A FACEIT szerverein ugyanis mostantól ezek a gránátok képesek sebezni a csapattársakat. Ha tehát teljesen nem is került be a Friendly Fire, legalább a tűzzel már nem lehet trükközni csapaton belül.
Szerintetek jó döntés volt bevezetni? Vagy lehetne fullos Friendly Fire itt is?
Nos a trollok miatt továbbra sem várható, hogy a lövésekre is éljen a Friendly Fire, sok következménye ugyanis nem lenne a szemétkedésnek. MM-en simán lehet érte reportolni a csapattársait lelövő játékost, de FACEIT-en csak pár órás tiltás és kezdheti újra.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!