League of Legends

Már előrendelhető az új Marvel x League of Legends sorozat – Íme minden infó, amit tudunk róla!


Ashe történetét már elmesélte a Riot Games, az új széria már előrendelhető.

Akiknek igazán bejött az új Marvel x League of Legends vonal az örülhet, ugyanis Ashe története után már azt is tudjuk, hogy mikor érkezik a következő hivatalos képregény. Az új széria főszereplője Lux lesz, s előreláthatóan egy 5 részes történetben fogják elmesélni a háttérsztoriját.

A történet egyértelműen Demacia-ban fog játszódni, abban az időszakban, amikor a varázslat be volt tiltva a térségben. Ennél pontosabb infót jelenleg nem tudunk, de már így is érdekes lehet beletekinteni abba az időszakba, amiről Sylas megjelenésekor csak hallottunk.

A borító – Amazon.com

Az Amazonon megjelnet előrendelési opció a fizikális kiadásokat érinti, azt még pontosan nem tudni, hogy a digitális képregény kiadást mikor lehet majd elérni. A képregény borítója alapján nem feszült bele a kreatív csapata a címadásba, a széria nemes egyszerűséggel a “Lux” címet fogja viselni. A kiadó irgalmas helyszíneket, cselekményt és karaktereket ígér, a borítóból pedig jól láthatóan Garen mellett Sylas is komoly szerepet fog játszani Lux történetében.

A gyűjtemény (5 fejezet) előrendelői árát $15.99-en határozták meg, vagyis körülbelül 4500 forintba fog kerülni. A megjelenés dátuma november 19.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva