Fifa

Mané kapta a márciusi Premier League POTM lapot – Már elérhetők a kártya részletes adatai


Végre megérkezett a Premier League márciusi hónap játékosa kártya!

Sadio Mané lett Mr. Március a Premier League-ben a játékosok szavazatai alapján, így az új POTM SBC fődíja egy meglehetősen impozáns, 90-es LW Mané lap lesz!

A sor bal szélén Mané POTM lapja – Futhead

Maga a lap egyébként lenyűgözőre sikeredett, a négy csillagos Weak Foot és Skill pedig csak hab a tortán. A kártyán két stat is 90 fölött, 98-as Pace, valamint 92-es Dribbling színesíti a szenegáli játékos új kártyáját. Emellett kiemelkedő a Shooting (89) és a Passing (83) is, valamint egészen elfogadható a 78-as fizikai erő is (legalábbis egy szélső esetében).

Persze ezeket a nagyobb adathalmazokat tovább lehet bontani játékon belüli kisebb adatokra, íme a POTM Mané lap részletes adattáblázata:

POTM Mané részletes adatai – Futbin

A statok alapján egy igazi kivégzőgépet kapunk Mané személyében, kiemelkedően jó lesz ugyanis a támadások befejezésében, valamint a helyzetek kialakításában. Ha egy szervező jellegű játékost akarunk a csapatunk szélére, akkor bizony nem ő lesz a megoldás, a kis passzokon kívül ugyanis nem lesz túl lenyűgöző a szervezőkészsége. Ám ha sikerül kiszolgálni egy mélységi passzal, szinte borítékolható lesz a gól.

A hivatalos bejelentésre ugyan még várni kell, de már minden nagyobb Ultimate Teammel foglalkozó oldalon megtalálható a Liverpool támadójának új lapja.

UPDATE: Megérkezett a hivatalos bejelentés is!

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva