Counter Strike

Megvan a másik MNEB döntős csapat, a Salamander lesz a Budapest Five ellenfele


A HoP eSport-Salamander mérkőzést három pályán, de a Salamander nyerte meg.

Lezajlott az MNEB “King of the Hill” rendszerű szakasza is, ahol a 2-6. helyezettek küzdtek meg egymással a döntőért. A sort a 6. és az 5. meccse nyitotta, a győztes pedig a 4-el folytatta, és így tovább.

A végső csatára a HoP és a frissen alakult Salamander között került sor.

A második helyen a HoP eSport várakozott, a Salamander pedig a harmadikról érkezett, így elmondható, hogy a bajnokság Top3 csapata végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak. Pedig nem volt egyszerű időszaka egyik csapatnak sem. Flash-ék előbb kiváltak a Budapest Five-ból, majd 1998 néven nyomták tovább, mostanra pedig Salamander névre váltottak. A HoP-nál sem egyszerű az élet, hussaR otthagyta a srácokat és az organizációt, az esélyek így a fellendülőben lévő Salamandernek kedveztek a leszálló ágat kifogó HoP-pal szemben. Ezek fényében léptek pályára a csapatok, a döntő kiharcolásáért.

Ehhez képest az első pályát, Infernót 19:16-ra nyerte a HoP, érett a meglepetés!

Mirage-on aztán tisztázott a Salamander egy 16:7-es visszavágással, innen következhetett a mindent eldöntő decider, Overpass. A szoros eredmény itt is megvolt, végül 16:11-re ismét a Salamander nyert. Mixcsapattal nem rossz eredmény ez sem. 

“Igazából Infin is látszott, hogy nem gyakoroltunk, meg tényleg nem vettük komolyan a dolgokat. Szarvas előző este inni volt, elég másnapos is volt, szóval igazából megérdemeltük… Jobbak voltak, látszódott, GGWP!”- értékelt a HoP egykori játékosa, hussaR a mérkőzésről

A döntő április 27-én lesz a győri PlayIT-en, az összdíjazás pedig 3 500 000 forint.

Borítókép: SalamanderGG

 

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva