Két VGU és két új hős idén már biztosan érkezik.
Két évvel ezelőtt, 2017-ben, a Riot Games hősökért felelős és a hősfrissítésekkel foglalkozó csapata egy nagy csapattá alakult, ez volt a VGU-k időszakának kezdete. Azóta folyamatosan azon dolgozott ez a "szupercsapat", hogy a játék minden eleme korszerűnek hasson, ezért is tudott megtörténni az, hogy a tavalyi évben több karakter frissítés érkezett, mint új hős.
Ezek a nagyszabású munkálatok 2019-cel bezárulnak, legalábbis visszavesznek a lendületből. A VGU-k készítése nem fog leállni, ám újból az "új irányába" fogják terelni a játékot. Az idei évben egy igazán nagyszabású, majd pedig egy közép méretű VGU-ra lehet számítani.
Az első ilyen VGU Mordekaiser újratervezése lesz, őt abszolút nulláról pakolják újra, a képességei is teljesen meg fognak változni, valamint a külseje is. A Riot Games dolgozói többször is kiemelték, szeretnék, ha valamilyen szinten hasonlítana a jelenlegi Mordekaiserre az új, így biztosan lesznek olyan elemei az újnak, amik kísértetiesen hasonlítani fognak a régire.
Morde után a spártai harcos, Pantheon számíthat egy nagyobb frissítésre, bár az ő esetében inkább alakítani fogják a jelenlegi képességeit, mintsem nulláról újrapakolni. Ami biztos, rá még egy ideig várni kell, valószínűleg csak a nyár második felében, vagy csak ősszel érkezik a VGU-ja.
Érdekesség, hogy a 2020-as VGU projektet a Riot teljes egészében a közösségre kívánja bízni, hamarosan érkezni fog egy hivatalos közvéleménykutatás, amiben a játékosok dönthetik majd el, hogy melyik hős kapjon nagyátalakítást jövőre.
Az idei nagyátalakításon kívül két új hős már biztosan érkezik 2019-ben, az egyik Runeterra dzsungeleiből, egy eddig még sosem látott népcsoport képviselője lesz, egy szóló ösvényes, sebzésre építő orgyilkos. Maradjunk annyiban, hogy ez a kategória bőven elbír egy új hőst, szinte alig van AD assassinból a játékban. Amit tudunk a játékstílusáról, hogy a dzsungelben fogja tudni leginkább kamatoztatni képességeit, ráadásul a falak közelében lesz ildomos figyelnie az ellenfél csapatnak! Jöhet Kayn elfeledett unokatestvére…? Egy biztos, egy teljesen új népcsoport bevezetése csak tovább színesíti a League of Legends univerzumot.
Ami a második hőst illeti, róla csak annyit osztott meg Reav3 a hivatalos "Hősfejlemények" blogbejegyzés sorozat legutóbbi számában, hogy valamikor az év végére várható a megjelenése, valamint azt, hogy egy rendhagyó játékmenettel rendelkező lövész lesz. Ilyenből mondjuk van bőven, nem sajnáljuk, hogy az orgyilkos előbb érkezik…
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!