Donald Trump kormánya minden eszközzel próbálja ellehetetleníteni a Huawei-t.
Donald Trump kormánya minden eszközzel próbálja ellehetetleníteni a Huawei-t.
A reggeli híreket követően a kínai tech óriás chipgyártó partnerei is megszakították a kapcsolatot a gyártóval. A Qualcomm, az Intel és a Broadcom, a Micron Technology, az Infineon és a Western Digital leállította a szállítást a Huawei számára. Habár a legtöbb chipgyártó termékeit tudják majd pótolni kínai forrásokból, az Intel kihátrálása meglehetősen komoly veszteséget jelent a Huawei számára, hiszen a laptopjaikat kizárólag Intel processzorokkal szerelték ezidáig.
Az értesülések szerint a Huawei-nek egy ideig nem lesz hardverügyi nehézsége, ugyanis több hónapra elegendő raktárkészlettel rendelkeznek az említett gyártók hardvereiből. Ettől függetlenül most össze kell kapnia magát a vállalatnak.
A Huawei CEO-ja, Ren Zhengfei is megszólalt az üggyel kapcsolatban.
"Nem követtünk el semmi olyat, amivel sértenénk a törvényeket. Számítottunk erre a lépésre már évekkel ezelőtt, épp ezért készültünk már a helyzetre. Van B tervünk!"
A Huawei vezérigazgatója szerint nincs valós alapja az embargónak. A partnerei pedig a kormányzati megfélemlítés hatására bontották fel a szerződéseiket. Állítása szerint Donald Trump így próbálja a kínai gazdaságot hátráltatni.
"Nem fogunk változtatni a struktúránkon az Egyesült Államok kérésére sem és nem fogadunk el megfigyelést sem, ahogyan azt a ZTE tette"
Korábban a ZTE is felkerült az Egyesült Államok tiltólistájára, ám a ZTE engedett a kormányzati nyomásnak, aminek köszönhetően a kínai vállalat csaknem a csőd széléhez ért.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!