Történetek a Nagy Falon túlról – Total War: Three Kingdoms teszt

Kipróbáltuk, aztán pedig véleményeztük a Total War széria legújabb címét.

A stratégiai játékokról

Amennyiben volt már szerencséd bármely elődjéhez a játéksorozatnak, pontosan tisztában vagy azzal, hogy mit kínálhat a Three Kingdoms: hatalmas volumenű csatákat, végeláthatatlan diplomáciai lehetőségeket!  Ám ha a széria újdonság számodra, vagy a körökre osztott stratégiai játékokat csak a Heroes of Might and Magic szemszögéből ismered, úgy jó helyen jársz. Engedd meg, hogy a játék alapjain átkalauzoljunk!

A hadjárat

A történelmet kedvelők pozitív játékélménye garantált, hiszen Kína legkuszább és politikailag leginkább megosztó korszakába csöppenünk. A résztvevők közt számtalan hatalomra éhes, Kínát egyesíteni kívánó hadúrtól, fellázadó jobbágyosztályig minden megtalálható. A kampány a megosztottságból fakadóan rengeteg helyről indítható: bőrébe bújhatsz egy hatalmas vezetőnek, aki remek pozícióból, szinte bármely irányba terjeszkedhet. Választhatod azonban azt is, hogy egy banditavezérként csöppensz a dolgok közepébe, értelemszerűen ezzel előtérbe helyezve, vagy elfogadva a nehezebb játékmenetet. A kezdeti szakaszban sajnálatos módon kevés lehetőségünk van bármit is tenni, kisebb terjeszkedést kisebb csaták követnek, viszont a limitált lehetőségek ellenére a játékmenetet remek látványvilág, s könnyen átlátható diplomáciai rendszer (mélységeiben elveszni szintén nem nehéz) színesíti. A történések előrehaladtával pedig véletlenszerűen generált események söpörnek végig az országon. Nem mindig van ráhatásod ezekre, ám amikor igen, az kihatással lehet a közvetlen környezetedre, választott hadurad életére, esetleg a környező régiókra is. Tekintve, hogy ez a korszak a történészek szerint is bizonytalan, a játék egy-két tényt kezel az alaptörténet vázaként, minden mást a játékosok fantáziájára bíz. Meglehetősen közel jár ez a váz az elfogadott történelemhez, de a játékélmény végett erre mi is ráhatással vagyunk. A grafika – első látásra – nem nyűgözött le. Madártávlatból szemlélhetjük, ahogy „hangyahadseregünk” egy másik, szintén „hangyahadseregnek” tűnő csoportosulást kaszabol. A Three Kingdoms igazi szépsége akkor érződik igazán, amikor a görgő segítségével (remélhetőleg, miután a parancsokat kiadtuk…) testközelbe helyezzük a történéseket. Egy 30 lovasból álló egység akár minden egyes tagját lehetőségünk van követni a csata elejétől a végéig, vizslatva, hogy vajon hány íjász esik majd áldozatukul; szomorúbb esetben, hogy merre is éri őket a vég. A grafika rendkívül részletgazdag, emiatt a lassú betöltés gyakori probléma, sajnos egy kisebb erőmű ajánlott a játék optimális futtatásához. (Hát még a kampány vége felé közeledve, amikor a 40 különálló sereged 3600 különböző egysége megérkezik…)

Repetitív vagy megunhatatlan?

A körülmények radikálisan változhatnak annak függvényében, éppen melyik vezetőt szeretnéd hatalomra juttatni, így – még ha a játék nem is megunhatatlan – rengeteg játékórát és újrajátszást tartogat magában.

Két külön játék egybegyúrva

Személyes preferencia kérdése, hogy a hatalmas, epikus csatákat élvezi-e a játékos, vagy szereti gyorsan letudni mindezt, s inkább összeeresztené a két tábornokot, megkímélve ezzel mindkét fél hadseregét. Ezekre nemcsak lehetőség van, de a játék alapvetően felajánlott játékmódja szerint, (Romance) akár egyszemélyes hadseregként, hatalmas erejű, már-már fantasy költeményekbe illő hősöket is irányíthatunk, akik erejének csak a képzeletünk szabhat határt. Ez a játékmód azért is tetszik kiváltképpen, mert valamilyen szinten a történelemi események is szájhagyomány útján terjedtek, s maradtak fenn az utókor számára. Vagyis akarva akaratlan egy s más el lett ferdítve, túlozva… Ám ha játékmódot váltunk (Records), egy fokkal realisztikusabb, saját testőrökkel és gárdistákkal kiegészített vezéregységet irányíthatunk. Bármilyen realisztikus egy játék, az embert mindig meg lehet lepni egy-egy megmagyarázhatatlan eseménnyel, furcsa karakterrel. Ez adott esetben egy olyan háborús veteránt is jelenthet, aki egymaga lóháton vágtat csatába, s megy neki 30 pikásnak. Többek közt ezért is játék a Total War, és nem egy valósághű csata szimulátor. (Amitől egyébként nem áll túl távol!)

Teljes és „totális” játékélmény

Az első kiegészítő a játékhoz, mely a Sárga Turbános Lázadást tartalmazza, első blikkre nem hoz sok újdonságot – ugyanaz a menü fogad minket, ugyanaz a hadjárat tárja szélesre karjait üdvözlésül. A DLC csomag nem tartalmaz mást, mint újabb „hadurakat”, akikkel próbára tehetjük stratégiai hozzáértésünket; egészen konkrétan mi lehetünk a felkelők, akik hatalomra törnek. A történet ugyanonnan indul és a játékmenet is ugyanaz, mint az alapjátékban, a nehézség viszont a korábbihoz képest egy teljesen új szintre emelkedik. Nekem első nekifutásra szimpatikusabb volt Huang Shao bőrébe bújni, s vele a régió legkiválóbb íjászait irányítani. No, nem mintha a taktikus lángelmékkel bármi bajom lett volna, de az én stílusomhoz közelebb állnak a gyakori harcok, a diplomácia inkább másodrangú. Rövidre fogva tehát: a DLC-t abban az esetben érdemes megvásárolni, amennyiben egy fokkal nehezebb játékélményre vágyunk annál, mint amit az alapjáték nyújt. Összességében viszont, ha megvan a teljes játék, nem életbevágó a kiegészítő karakterek megvásárlása.

A játék menete

A játék, leegyszerűsítve, két fázisból áll: Az egyik a terjeszkedés – itt a hadi térképet szemlélve hozhatunk jobbnál jobb döntéseket, mind stratégiailag, mind gazdaságilag. Ebben a fázisban van továbbá lehetőségünk 5 körönként reformokat iktatni, melyekkel testre szabhatjuk hadseregünk, népünk, saját igény szerint. A diplomáciai lehetőségek, ahogy korábban is szó volt róluk, alapjaiban könnyen értelmezhetőek, kezelhetőek. A lehetőségek azonban soha nem érnek véget, teret bőven enged a játék, hiszen befolyásolhatjuk az egyik frakció hozzáállását a másikhoz, házasságokat köthetünk politikai erőszerzés okán, koalíciókat alapíthatunk közös ellenségeinkkel szemben, hirtelen felbonthatjuk békeszerződéseinket, amennyiben az előrejutás így diktálja, és így tovább és így tovább… (Tapasztalataim szerint érdemes cserével próbálkozni első körben, elkerülve a felesleges vérontásokat.) Tábornokaink száma függ az elfoglalt városok/települések számától, befolyásolhatják reformok, illetve magától értetődő, hogy a fenntartható hadsereg is csak egy jól adózó [elégedett] nép mellett működhet akadálytalanul.

 A másik fázis nem más, mint a játék izgalmasabb része, a csaták fázisa! Minden csata előtt újrarendezhetjük seregünk felállását, hogy a lehető legjobban tudjuk a végső csapást mérni a mit sem sejtő ellenre. A csaták sikerrátája hosszútávon a finomhangoláson múlik, illetve azon, mennyire jól tudja a játékos az egyes egységek erőfölényeit kihasználni. Ezt észben tartva akár az esélytelenebb csatákban is diadalmaskodhatunk. (Főleg ha időben érkezik meg az erősítés – 5 nap múltán, pirkadatkor, kelet felől!)

A fogadó képernyő

Mindezt a rengeteg tartalmat egy kimondottan egyszerű főmenü mögé pakolták. A játék hangulatát színesítik a háttérben duruzsoló dallamok, amit lassan mozgó, animált térképpel fűszereztek tovább. Összességében egy igencsak varázslatos látvány tárul elénk, aminek láttán azonnal fejest akarunk ugrani a játék lenyűgöző világába.

Atmoszféra

A korhű hangszerhasználat/hangeffekt használat számomra kulcsfontosságú nemcsak a stratégiai játékok világában, hanem úgy általánosan a játékok esetében. A menüben már meg is csapott a „hódítsunk világot” életérzés, így kijelenthetjük, hogy hatásosra sikerült a Three Kingdoms körítése. (Csak ne venne vissza a menü adta lendületből a terjeszkedés a játék során…) Remek szinkronhangokkal és dialektusokkal találkozhatunk a Total War legújabb fejezetében (angol nyelven ugyan, mégis folyamatosan érezve, hogy Kínában járunk), a rajzok, valamint a videók egyaránt magával ragadó kiegészítői a játéknak.

Személyes vélemény

Összességében, a hadjáratom 25 órán át tartott, mégis úgy érzem, hogy még csak a felületét karcolgatom a Total War: Three Kingdoms-nak. Egyértelműen ajánlom ezt a „lehetőségcsodát” (a megszámlálhatatlan opció miatt, amik a játék különböző részeiről érkeznek) minden stratégiai játékot kedvelőnek.

A kiegészítő, bármennyire is tükrözte a cikk azt, hogy csalódás volt, jobb élményt nyújtott, mint az alapjáték. Huang Shao admirális keze alatt a reformok sokkal könnyebben átláthatóak és érthetőek voltak, bár így kevésbé volt látványos a választási felület. Az, hogy mennyi különböző egységgel, reformmal találkoztam a játékban néha már idegesítően soknak hatott. Talán a legfontosabb része a játéknak, amit nem tudtam, hogyan is szőjek a fentebbi sorokba, az a kampány, valamint a harcok hossza. Bármilyen játékmódban indul is el az ember, fel kell készülnie egy rendkívül hosszú és elmét próbáló csatára, ahol néha a lehetetlen megoldás, az egyetlen megoldás. (Higgyétek el, tapasztalat!)

Békés "Darcigh" Márton tesztje.