Kékbe borult az Európa Liga.
A tegnapi nap érkezett meg a harminchetedik játékhét kiemelt kerete, vagyis a Team of the Week 37. Mivel már lassan már elfogynak az aktív ligák, így az a "kalap" is egyre csak szűkebb lesz, amiből ki lehetne emelni játékosokat. Nos, a TOTW 37 pontosan olyan gyengére sikerült, mint amilyenre vártuk, ha nem SBC-be fogjuk bedobálni a héten nyitott In-Form kártyákat, akkor bizony egytől egyig bedaráljuk majd őket.
Szerencsére tegnap este a Chelsea és az Arsenal egymásnak feszült az Európa Liga döntőjében, hogy megmentsék a szerdánkat, ezzel legalább egy fikarcnyi kis okot adni arra, hogy a hét közepén pakknyitogatásba kezdjünk. A találkozót végül meggyőző teljesítménnyel nyerte a Chelsea csapata, vagyis az EA Sports által aktivált speciális kártyák is hozzájuk köthetők.
Itt van például kapásból RTTF Alonso, aki folyamatosan fejlődött a kupasorozat során, most pedig elérte a "végső formáját", hála csapata győzelmének. Félelmetes lap kerekedett ki a spanyol speciális kiadásából, biztos vagyok benne, hogy akinek a birtokában van és be tudja építeni a keretébe, az be is fogja!
Alonso mellé érkezett egy teljesen új MOTM lap, amit végül Hazard-nak ítéltek oda. Egyértelműen a kékek legjobb játékosa volt, nemcsak a kupadöntőn, de a szezonban is. Két gólját lehengerlő játékával fűszerezte, ezzel pedig kiérdemelte a meccs legjobb játékosa díjat. Maga a lap ugyan eltörpül a TOTS verzió mellett, de abban biztosak vagyunk, hogy akik "csak" ezt a 96-os kártyát tudják megszerezni, sem feltétlenül fognak panaszkodni.
Nagyon úgy fest, hogy ez a döntő volt Hazard utolsó mérkőzése a Chelsea színeiben, kíváncsiak vagyunk, hogy a hivatalos bejelentés után érkezik-e egy End of an Era Hazard lap is, vagy az új MOTM lap lesz a belga utolsó speciális kártyája a londoniak mezében.
Azért valljuk be, röhejes amikor két Európa Liga lapért jobban odavagyunk mint egy teljes TOTW keretért…!
Ezt láttad már?
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!