Szépen lassan rendbe szedi a játékot a Respawn.
Aki már játszott az Apex Legends-dzel, az tudja, hogy a játék egyik legidegesítőbb aspektusa, amikor a csapattársaink se szó se beszéd kilépnek, mert valami nem tetszik nekik az adott körben, ezzel komoly emberhátrányba sodorva minket. Eddig ezt büntetlenül megtehette bárki, ám mostantól újból éles a Leaver Buster rendszer!
Mostantól, ha ki akarunk lépni egy menetből, akkor fel fogja hívni a figyelmünket a játék arra, hogy ha mindezt meglépjük, nem indulhatunk el azonnal a következő körre, ugyanis lezárják egy meghatározott időre a felhasználónk. Valószínűsíthető, hogy minél sűrűbben tesszük ezt, annál hosszabb ideig nem indíthatunk majd újabb játékot.
Félreértés ne essék, a büntetés abban a helyzetben nem lép érvénybe, ha már eltettek minket láb alól, s már esély sincs arra, hogy a kártyánkkal újjáélesszenek bennünket. Természetesen ebben az esetben nyugodtan kiléphetünk a spectate-ből, s újból győzelemre törhetünk.
Összességében a közösség a visszajelzések alapján kiemelkedően pozitívan fogadta a Leaver Buster visszatérését, az eredeti Reddit poszt például néhány óra alatt már több mint 26 ezer upvote-nál tartott, ami meglehetősen magas számnak számít az Apex Legends esetében.
Egyértelműen látszik, hogy az utóbbi időben rákapcsolt a Respawn és tényleg szeretnék rendbe tenni a játékot a második szezon érkeztével, s vissza szeretnék tolni az Apexet a Battle Royale címek dobogójára. Vagy legalábbis annak közelébe. A potenciál megvan benne, ezt már láttuk, már csak tényleg egy kompetens fejlesztőcsapat kell. S úgy tűnik, ez kezd kialakulni.
Ezt láttad már?
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!