Már megint csak a baj van Erangellel.
Már megint csak a baj van Erangellel.
Miközben mindenki az új Erangelt várja, úgy tűnik, hogy a jelenlegi verzióval ismét problémák akadtak. A játékosok szerint ugyanis rontottak a loot minőségén, ami meglehetősen érdekes, hiszen alapvetően nincs túl sok értelme variálni, hiszen hamarosan érkeznie kell az új Erangel 2.0-nek. WackyJacky megpróbált utánajárni a dolgoknak és egy szavazást indított útjára, ami szintén igazolta a pletykákat.
Seeing rumors that people feel like Erangel loot was secretly reduced again.
— WackyJacky101 (@WJacky101) June 22, 2019
A szavazás alatt megjelent RoboDanjal, a PUBG Corp. közösségi menedzsere, aki cáfolta a pletykákat. Állítása szerint semmilyen változtatást nem eszközöltek Erangel lootjával kapcsolatban, de azért megígérte, hogy rákérdez a fejlesztőcsapatnál is.
Egyelőre tehát a hivatalos álláspont szerint nem történt változtatás, de a játékosok ezt másképp vették észre. Spreezy is megjegyezte, hogy az utóbbi időben nagyjából 30-szor ugrott Mini Myltára, de összesen 5 darab First Aidet sikerült összeszednie, szóval nem túl rózsás a helyzet, persze az is lehet, hogy az RNG tréfálta meg a játékost.
Ezt olvastad már?
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!