Újabb tervekről számolt be a kiadó.
Emlékezhetünk arra, hogy közel egy hete a Ubisoft helyzetjelentést adott közelgő terveiről – jó pár témát érintettek:
Ebből rengeteg mindent ugyebár már meg is valósítottak, nemrég pedig keigészítették a terveiket újabb témákkal. Nézzük is meg mi várható!
Ranked pályák
Rájöttek, hogy túl sok pálya van rankeden, így a következő szezontól csökkentik ezek számát – hogy mennyivel, és mit vesznek ki azt még nem tudják pontosan, dolgoznak az ügyön.
Reportok
Jelenleg ugyebár mindössze egyetlen opció van a reportolásra (toxikus viselkedésért), ennek bővítésén már dolgoznak egy ideje – elvileg már csak az utolsó simításokat végzik, és élesítik az új opciókat.
Matchmaking
A játékosok képesek arra, hogy kihasználják a rendszert és alacsonyabb szintűek ellen játszanak. Ennek kijavításán dolgoznak, egészen pontosan a party rendszeren alakítanak (ugye jelenleg nincs korlátozás arra, hogy különböző szintű játékosok játszhatnak-e együtt, akár egy copper is játszhat egy platinával). Hogy ez utóbbi korlátozása, vagy a party számának fixálása (mondjuk csak öten tudnak rankedbe indulni, akiket másik 5 ellen dob össze a matchmaking) lesz-e a megoldás, az egyelőre még a jövő zenéje.
Ezt olvastad már?
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!