Kripp értékel ezúttal.
Ömlenek ránk a Saviors of Uldum lapjai – nemrég a mai adaggal foglalkoztunk:
Most Kripp értékelése alapján végigmegyünk azokon a kártyákon, amikről nálunk még nem olvashattatok. Lássuk!
Generous Mummy
Valóban elég nagylelkű ez a múmia: olyan plusz tempót ad az ellenfélnek, ami által simán kikaphatunk – ennyit nem ér meg az 5-4-es stat+a reborn effekt.
Grandmummy
Na ez a múmia már sokkal inkább megmozgatja a fantáziát: 2 manáért kvázi kapunk 2-3-as értéket és még 2-2-t egy másik minionra. Persze a valóságban nem ilyen rózsás a helyzet, de vákuumban nagyon erős a kártya – az a kérdés, hogy hova fog beilleszkedni? Első körös Nortshire Cleric mellett mondjuk elég finom.
Colossus of the Moon
Egy perc néma gyász szünet előre is azoknak, akik kibontják ezt a kártyát…unalmas, nem is világos mitől legendary, és baromi lassú – egyedül valamit evolve-olva (lackey-vel pl.) örülhetünk, ha ezt kapjuk.
Plague of Wrath
A Brawllal kell megküzdenie az 5 manás asztaltakarítás helyéért – Kripp szerint ez a lap a nyertes, mert fixen elbánik mindennel, azonban szerintünk nem olyan egyértelmű: azért ez a feltétel azt jelenti sokszor, hogy 5 manánál nem biztos, hogy ki tudjuk úgy rakni, hogy annak elegendő célpontja legyen.
Sunstruck Henchman
Filler, de ahhoz képest minimálisan legalább izgalmas/érdekes.
Hack the System
Itt eltérő a véleményünk Kripptől: szerinte nagyon nehéz telejsíteni a Questet és ez az egyik nagy baja, de mi nem vagyunk meggyőződve erről. Van egy olyan lapunk például, hogy Weapons Project, amivel már 2 manánál 3 kör alatt a 60%-át teljesítjük a questnek. Igen, ha ez a küldetés valaha népszerű lesz, jönnek a fegyver leszedések, ez az egyik nagyobb probléma vele – a másik, hogy mire ez kész lesz, addigra a 4-3-as lények nem érnek már olyan sokat, ráadásul elveszítjük a körönkénti 2 armor lehetőségét. Mindnél viszont van egy sokkal fontosabb indok, amivel a Streamer valamiért nem számolt: amíg Dr. Boom standardben van, addig nagyon nehezen tudjuk elképzelni, hogy még csak a gondolat is megforduljon az emberekben, hogy ezt használják, amikor az esetek igen nagy százalékában ez egy sokkal rosszabb hero power – no ez az igazi ok, ami miatt nem látunk fantáziát a Questben.
Íme a videó:
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!