Nosztalgia élmény a maximumon!
Nosztalgia élmény a maximumon!
Zűrös előélet
A Bethesda mostanában szinte kizárólag a balhéiról híres. A Skyrim újra és újra kiadása még valahogy lenyelhető, de a Fallout 76-os blama, több ízben, majd most a Doom újrakiadása körül alakult vihar beárnyékolja a megjelenést.
Történt ugyanis, hogy a Bethesda a megjelenés előtt az eredeti 1993-as DOOM-ot eltávolította az Xbox visszafele kompatibilitás programjából, a DOOM II-vel egyetemben. Ez azonban nem minden, az újra kiadott első, második és harmadik epizód Bethesda bejelentkezéshez volt kötve, enélkül el sem indult a játék.
Természetesen hallgatva a visszajelzésekre, a kötelező bejelentkezés törölve lett, a korábban eltávolított játékok pedig visszakerültek a virtuális katalógusba, ez ugyanis, amint azt a Bethesda állítja, csak egy bug volt. Hát persze, nem is vitatjuk…
Ez azonban nem árnyékolhatja be az igazi tartalmat, tehát innentől csak a játékkal foglalkozunk, vagy legalábbis megpróbálunk. Hosszú évek óta virágzik a remastered, azaz felújított játékok időszaka, melyek nem mindig sikerülnek a legfényesebben, ennek ellenére ha meg tudja tartani az eredeti játék jellemvonásait, szinte garantált a siker. Erre alapozhattak a Bethesda döntéshozói, mikor elhatározták, hogy újra kiadják a DOOM első három részét. A hatás pedig ahogy gondolták, nem maradt el.
Szórakoztathat egy nem DOOM rajongót a három játék bármelyike?
A teszt elkészülte előtt egy barátommal éppen arról beszélgettünk, hogy milyen irányba, és milyen gyorsan haladnak a játékok, illetve, hogy ez hogyan változtatta meg a közönség ingerküszöbét. Nem leszünk népszerűek a véleményünkkel, de abban állapodtunk meg, hogy bár tényleg nagyon látványos és tartalmas a Red Dead Redemption 2, tényleg végtelen lehetőségünk van a GTA V-ben, van egy igen széles rétege a játékosoknak, akiknek sokkal fontosabb a majdnem folyamatos akció, így ezekkel a szemnek tetsző dolgokkal, sokszor, de nem mindig lehet megnyerni a játékosokat.
Igen! Abszolút!
A DOOM régi-új epizódjai épp attól nagyszerűek, hogy nem akartak megváltozni. A grafika átesett egy szelíd ráncfelvarráson, fel lett készítve a modernebb konzolgenerációkra, viszont ennél több extrát nem pakoltak bele a fejlesztők a játékokba. Ez valahol egy jó hír, ám másrészről egy gusztustalan piaci húzás is. Legalábbis elsőre így tűnt az Xbox fiaskó miatt…
Véget nem érő akció!
Maguk a címek tehát mintsem veszítettek abból, ami miatt kultjátékokként tekintünk rájuk a mai napig. Ahogy korábban is írtam, a Doom széria egyik legnagyobb erőssége, hogy folyamatosan leköti a játékosokat, valami mindig villódzik, vagy mozog a képernyőn, így nem kerülünk olyan helyzetbe, mint az említett Rockstar játékok esetében, hogy csak meredünk magunk elé, s várjuk, hogy valami – az egyébként lenyűgöző – játékvilágon felül történjen. A Doomok még mindig faék egyszerűséggel kötik le a figyelmünket, amit olyan jól csinálnak, hogy még a 26 éves első kiadás is órákat tudott pörögni a gépemben.
Ami talán fájó pont volt, hogy a szó legszorosabb értelmében gondolom azt, hogy nem változott semmit a játékmenet. A látvány egyértelműen szebb a felbontás miatt, ám ugyan azt a döcögős FPS számot tolják ki magukból a játékok mint anno. Az irányításról meg nem is beszélve. A Doom és a Doom II összességében szerintem ma már két rettenetesen gyenge játéknak hat, nosztalgia-faktor nélkül nehezen tudnám elképzelni, hogy bárki őszintén élvezni tudná őket. Darabos mozgás, unalmas környezet, monoton pályák és kellemetlen hangkeverés.
A harmadik cím egy fokkal könnyebben emészthető, elvégre amögött már egy sokkal modernebb motor található s a 3D grafika felfrissítése miatt nem is tűnik túlzottan korosnak a játék. Mindezzel csak annyi a probléma, hogy a Doom III már anno sem volt egy kiemelkedő shooter, már akkor is inkább a nevéből élt meg, mint a tényleges élményből. Szintén, ha korábban kedveltük a szériát és több klaviatúrát és egeret amortizáltunk le a szörnyek irtása során, ezúttal is kedvelni fogjuk azt, amit a Doomok adnak. Viszont azzal már nem feltétlenül értek egyet, hogy minderre a Bethesda rápakolt egy árcédulát…
Az első két játék Remastered kiadása ugyan valamennyi erőforrást biztosan igényelt, összességében nem tudom elképzelni, hogy ez 2019-ben bármennyit is érne a videojáték-piacon. A kollekció értékét egyértelműen a harmadik kiadás felújítása adja, ám mivel ez talán a legkevésbé közkedvelt eleme a csomagnak, önmagában nehéz lett volna értékesíteni.
Verdikt
A Doom Remastered pakkja egy igazi nosztalgia bomba, amit közel kötelező beszereznie azoknak, akik a franchise-on nőttek fel. Ugyan azt fogják kapni, amire emlékeznek, ám ezúttal sokkal szebb lesz és ráadásul kedvenc konzoljainkon élhetjük át mindazt, amit anno a gépeink előtt görnyedve tettünk.
Az már egy más tészta, hogy érdemes-e mindezzel bajlódnia egy “nem Doom fannak”. Mint korábban írtam, ilyen esetben inkább a harmadik játék lehet a befutó, az első és a második csak egy érdekes időutazást nyújthat.
Az akciójátékok szerelmesei biztosan meg tudják találni az élményt a végeláthatatlan akcióban, viszont a tartalmas történetért és magas színvonalú játékmenetért bizony egy másik kávéházba kell elvándorolnunk.
Utóbbi esetben tehát nehezen tudnám ajánlani a kollekciót, ehhez a Remastered csomaghoz ugyanis szerintem elengedhetetlen a nosztalgia élmény, hiszen ma már teljesen máshol áll egy hétköznapi gamer ingerküszöbe, a régi Doomok pedig bőven a határ alatt teljesítenek 2019-ben.
Egy DOOM kedvelő emberként 8/10, ha csak egy mezei FPS játékosként nézem, sajnos csak 5/10.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!
