Mutatjuk a tegnapi patch tartalmát.
Pár napja írtunk már arról, hogy Goyóval semmi sincs rendben Hostage módban:
Eddig semennyire nem érte meg őt választani ebben a játékmódban, ugyanis akárki lőtte szét a pajzson lévő kannát, ha a tűz megöli a túszt, akkor Goyo kapta a killt, az ellenfél pedig azáltal a győzelmet. Nyilatkozta a Ubisoft, hogy változtatnak a dolgon pár frissítésen belül, hamarabb jött az a bizonyos változtatás. Íme a 3.1-es frissítés tartalma:
Gameplay
- A hostage immunis lett a tűzre. (Goyo és Capitao az a kettős, akiket ez érint)
- El szerették volna kerülni, hogy Goyo önhibáján kívül aktiválja a Reverse Friendly Fire rendszert, ezért is változtattak ezen – akkor pedig már Capitao is sorra került a konzisztencia jegyében
Reverse Friendly Fire
- Kibővítették az RFF rendszert Squadokra is. Ha a party egy tagja megsebzi vagy földre küldi a társát, akkor az RFF a csapat minden tagjánál aktiválódik.
Erre ugyebár azért volt szükség, mert ha valaki nem volt szimpatikus egy squadnak, azt egyesével lőhették le sorra – míg a szerencsétlennek maximum egy esélye volt visszavágni, már ha egyáltalán ez bármi megoldást jelentett (nem igazán).
Ez volt a két lényeges aspektusa a frissítésnek – a többi bug fix, illetve a PS4-es összeomlások javítása volt, melyeket ide kattintva olvashattok el.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!