Iksar Twitteren osztotta meg az infót.
Sok panasz érkezik kiegészítőről kiegészítőre a Blizzard irányába a Priest mainek részéről (illetve sokszor az ellentábor is hasonló véleményen van) azzal kapcsolatban, hogy mennyire gyenge és egysíkú a classic szettje Anduinnak.
Való igaz, hogy akkor szokott változatos lenni a pap, amikor kellő mennyiségű kreativitással (és ezáltali lappal) támogatja a kiadó kiegészítőről kiegészítőre a class-t.
Mind közül természetesen van két lap, mely kiemelkedik panasz terén: az a Divine Spirit és az Inner Fire.
Rettentő egyhangú tud lenni hosszútávon az a gameplan, hogy kirakunk nagy életes minionokat, megvédjük őket, majd amelyik túl is éli azt buffoljuk, végül a fentebb említett két lappal egy kör alatt kivégezzük ellenfelünket.
Dean Ayala reagált a kritikákra Twitteren nemrég:
Elmondása szerint tervben van az, hogy a Divine Spiritet kirotálják, de csak más változtatásokkal együtt. Ha ezt meglépik (ami nagy kérdés azért egyelőre) az a következő éves rotáció környékén lesz, mivel nem érzik azt, hogy a jelenlegi játéknak egy igazán nagy problémája lenne – inkább a jövőbelii Hearthstone miatt aggódnak és vennék ki.
Hozzáteszi, hogy ő se szereti a kombót, de sokkal könnyebb körbejátszani, mint anno a Grim Patront volt.
Bő fél évig tehát nem lesz változás ilyen téren, de jó tudni, hogy a Blizzardnál is érzik, hogy ez nem mehet örökké.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!