Megérkezett az újabb VS jelentés.
Megérkezett a VS meta jelentése, mely immáron a negyed a nerfek óta, egész nagy változásokkal. Lássuk hogy alakultak a dolgok!
A legnépszerűbb paklik
A Shaman a legnépszerűbb Class a játékban – persze ez nem újdonság annak, aki követi a metát, ráadásul még egy kb fél százalékkal populárisabb is, mnit egy hete. Őt követi a Hunter és a Priest kisebb visszaeséssel, míg paklik terén a Quest Shaman továbbra is kiemelkedően sokat játszott (bár kevésbé, mint egy hete), de a Combo Priest-Highlander Hunter kettős sem panaszkodhat az ezüst- és bronzéremre.
A legjobb paklik
Elképesztően leszűkült a Tier 1 az előző héthez képest: mindössze a Highlander Hunter-Combo Priest páros maradt bent, melyek népszerűek is nem meglepő módon. Kiesett az Aggro Warrior és a Murloc Paladin is a legfelsőbb tierből, mely a két héttel ezelőtti verzióhoz képest is létszámcsökkenés volt – talán ilyen szűk még sosem volt az elit tier.
A deckeket ezen az oldalon érhetitek el!
Matchupok
Múlt héten a Highlander Hunter paklira néztünk rá ilyen téren, most jöjjön a Combo Priest: láthatjuk, hogy igazán piros matchupja nincsen, a két legnehezebb az pont a Highlander Hunter elleni, illetve a népszerűségben folyamatosan feltörő Murloc Shamané – ha ez a tendencia folytatódik, akkor a koncepció helye is kérdőjeles lehet hosszútávon a legfelsőbb tierben.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!