Újabb trükkre jöttek rá a játékosok.
Újabb trükkre jöttek rá a játékosok Symmetra kapcsán, aki mostanában a fókuszban van ilyen téren.
Korábban mi is írtunk már bőven róla:
Most egy új tipp következik, helyszínünk Anubis, ami ugye control pointos pálya, vagyis rá kell állni a pontra, befoglalni és úgy nyerünk. Igen ám, de ehhez nem árt kicselezni az ellenfelet…például így!
Ugyebár a teleport képességét használja ezúttal is, mely segítségével az ellenfél mögé tud kerülni ő is, és csapata is. Igaz, ehhez kellett az, hogy a másik alakulat ne a ponton védekezzen szorosan, de ez amúgy is ritka – sokszor szoktunk ennél távolabbi védelmi falat felhúzni.
Onnan már inkább az ellenfél hibáját láthatjuk, hogy a második pontra se sikerült időben felállni (igaz, ugyebár respawn idő is van), de ez akkor is egy bő 1.5 perces győzelem, akárhonnan nézzük, melyhez hozzájárult ez a trükk!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!