Ez nagyon felületes munka volt.
Tegnap bekerült a játékba a Rainbow Six Siege új eventje, mely a Netflix népszerű sorozatát hozta be picit a játékba – nálunk is olvashattatok róla:
Újabb event jön a játékba, holnap startol a Netflix népszerű sorozatának mini eseménye!
Akkor még boldogan írtam le, hogy ugyan sima Hostage mód, simán a Banken, és csak annyi az újdonság, hogy a túsz piros ruhában van, illetve Hibana és Vigil az új szettjében, azonban akkor még a trailer alapján nagyon úgy tűnt, hogy 1v1 módról van szó.
Ez számomra simán megmentette az amúgy elég kis energiabefektetéssel készült eventet….hogy aztán rá szűk egy nappal a játékba kerülése után tapasztaljam, hogy még ennyi sem jutott.
Ez bizony egy sima 5v5 Hostage mód Banken, semmi több…
Kétségtelen tény, hogy ez nem a szokásos “szezozonkénti egy nagy események” egyike, csak egy meglepetésszerű rövid “valami”, azonban tekintve, hogy mind az R6, mind a sorozat népszerű, ebből sokkal többet ki lehetett volna hozni. Rendőr ruhás támadók, ugyanolyan piros ruhás védők minimum, de a történet szerint a túszokat mind beöltöztették piros ruhába, tehát itt is lehetett volna egyrészt több túsz, másrészt különböző helyre szétszórva, mely közül lehetett volna egy “fő”, akit ki kell szabadítani – persze ekkor több időt kaphattak volna a támadók.
Ez most csak egy fejből kipattant gyors ötlet, mely közel sem biztos, hogy balanszos lenne, viszont szerintem jól mutatja, hogy ha csak egy picit több energiát fektetett volna bele a Ubisoft, többet ki lehetett volna hozni az egészből. Személyes véleményem, hogy ilyen lusta munkára tuti nem fizetnék sokat a Netflix helyében…persze ez legyen az ő problémájuk, mi azonban játékosként szomorúak vagyunk/lehetünk, hogy egy potenciálisan vicces eventből egy unalmas kerekedett ki.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!