Nézzük a kártyákat!
Pörög a Descent of Dragons kiegészítő leleplezése, rengeteg új kártya érkezik nap mint nap – tegnap ezeket láthattátok többek közt:
További 5 lap érkezett tegnap – Két legendary, 3 common kártya került leleplezésre
Most megmutatjuk, hogy részben mik jöttek tegnap!
A Zul’Drak Ritualist elsőre borzalmasnak tűnik, de igazából másodjára is: három random 1 manás miniont nagyon nem szeretnénk az ellenfélnek adni, még akkor sem, ha a 4 mana 3-9 taunt igencsak erős.
A Paladin is megkapta a maga sidequestjét a Sanctuary személyében, melyhez annyit kell tenni csupán, hogy egy körig ne sebződjünk – a jutalom igencsak busás ahhoz képest, hogy a feltétel azért nem megoldhatatlanul nehéz, ugyanis egy 3-6-os taunt miniont kapunk az asztalra ekkor.
Bemutatásra került Flik Skyshiv, az egyik Rogue legendary, mely ugyan elég drága, azonban kijátszásakor levesz egy miniont és megsemmisíti az összes másolatát. Tekitve, hogy a Vilespine Slayer az egyik húzólapja volt a Class-nak anno, a Flikre is szép jövő vár.
Valdris Felgorge a következő legendary a listán, mely kijátszásakor 12-re növeli a kezünk méretét és húz 4 lapot. Baromi érdekes mechanika, örömteli, hogy elővette végre ezt a Blizzard – a lap maga is elég értékesnek tűnik, más kérdés, hogy kell-e vajon egy olyan Class-ba, mely amúgy is tud húzni a képességével. Nincs kizárva!
Végezetül még az Abyssal Summoner jött tegnap, mely a Handlock mechanikát erősíti: kijátszásakor asztalra rak egy démont, mely tauntos és a statjai egyenlőek a kezünkben lévő lapok mennyiségével. Tekintve, hogy a Warlock simán ül 7-8 lapok is a 6. kör környékén, ez bizony egy kifejezetten erős védekező kártya lesz!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!