Nézzük a felhozatalt!
Nemrég írtunk jó pár lapról, mely ma érkezett:
Öt manás Elementál lövés és egy peches Albatrosz – Íme a mai felhozatal
Itt nem ért véget az új kiegészítő bemutatója, újabb 4 lapot láthattunk. Pörgessük végig őket!
Az egyik egy Shaman legendary:
Nithogg kijátszásakor az asztalra rak két darab 0-3-as tojást, melyek a következő körben kikelnek és 4-4-es sárkányok lesznek – Rush képességgel. Kissé lassúnak tűnik a lap, és ha a tojásokat leütik, akkor nem valami értékes – igaz 3 életpontot (kétszer is) annyira nem könnyű megoldani, illetve ekkor még mindig van egy 5-5-ös lényünk az asztalon. Itt vannak a tokenek:
Újabb Shaman legendary-t (a másodikat, vagyis egyúttal az utolsót) is megmutatta a Blizzard:
Bandersmosh a poén oldalát erősíti a játéknak: ha nem egy igazán jó effekttel rendelkező legendary-t kapunk (amivé válik minden kör elején), akkor ez elég haszontalan – márpedig erre nem teszünk be lapot a pakliba.
Folytassuk két rare Mage lappal:
Az Arcane Breath lő kettőt egy minionba, mely egy manáért oké, azonban ha tartunk egy sárkányt a kezünkben, akkor egy varázslatot tudunk választani a discover képességnek hála. Leszedés, mely nem kerül lapba? Jól hangzik!
Zárásképp egy újabb sárkány szinergiára építő lap jön:
A Dragoncaster kijátszásakor 0 manássá csökkenti következő varázslatunkat az esetben, ha van sárkány a kezünkben. Hatodik körös Flamestrike egy 4-4-es test mellé? Immáron lehetséges!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!