Nem is búcsúztathatnánk méltóbb módon az évet, mint egy 2019-es visszatekintővel.
Az év utolsó napján nem is igazán van már más dolgunk, mint hátradőlni és visszagondolni az idén szerzett tapasztalatokra. Most pedig közösen emlékezünk vissza veletek az idei év legjobb húzására: a Mid-Season Trailsra.
Aki esetleg lemaradt volna az eseményről: a Mid-Season Trails, avagy a Próbatétel egy olyan 4 hetes küldetéssorozatot biztosító esemény volt, ahol a játék létezése óta először úgy érezhették az Idézők, hogy még azokkal is egy csapatban vannak, akiket személyesen nem is ismernek. Hisz ez így is volt.
Négy ház közül kellett választani: Council, United, Faceless és a Warband volt a négy opció, mondhatni kicsit Harry Potter feelingben. Ezt követően volt 4 bevezető küldetés, majd érkezhetett a maradék, 4 héten keresztül, heti lebontásban.
A hetek alatt a házak pontokat gyűjtöttek a küldetések teljesítése során. A fejlesztők pedig hetente beszámoltak arról, hogy melyik ház hol tart jelenleg, végül pedig a United végzett az első helyen 65 ponttal, követte azt a Council 64-el, majd a Warband 63-al, a sereghajtó pedig a Faceless volt 60-al.
A győztes ház minden tagja kapott egy végleges aranyház hangulatjelet. Ezenkívül az esemény után egy ideig még használhatták a házuk megjelenési animációját is.
Te melyik házban voltál benne?
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!