A játékos számára kicsit késett a Jézuska, de úgy néz ki, megérte várni!
Ma éjjel lezárul az FPL-C, azaz az FPL előszobájának 29. szezonja. 177 játékos közül bizonyult a legjobbnak Gejmzilla, aki második magyarként kvalifikált a világ legjobbjai közé. Novemberben Aaron, a Salamander játékosa írt történelmet. Szép lenne, ha ez a széria folytatódna, minden hónapban bejutna egy magyar player.
Éjfélkor zárul le a liga, azonban már napok óta több mint 200 ponttal vezet a holland rilax előtt, amit még matematikailag is nehéz ledolgozni ennyi idő alatt.Hatalmas lehetőség ez most Gejmzillának, olyan nevekkel játszhat együtt, mint Niko, dev1ce, esetleg S1mple. A bejutás mellett nyert még 1250 dollárt is, ami szintén nem rossz pénz.
Az év elejét még a Budapest Five csapatában kezdte, aztán több külföldi és magyar csapatot is megjárt, de sehol sem találta meg a helyét. Elveszített két LAN döntőt az évben, kereste a társait, de mindhiába. Az év végén maradt egy szabad hónapja játszani, amikor is úgy döntött, megpróbál kvalifikálni az FPL-be. Twitteren azt írta, nagyon sokat jelent ez neki, hogy a világ legjobbjaival játszhat együtt. Állítása szerint nagy dolgok vannak készülőben, és igyekszik minél többet streamelni az új ligából.
This means so much to me that i can finally play and compete against the best players.Big things are comming up in 2020 so stay tuned and i will try to stream as much as i can. Happy new years guys 🎉🎉
— Atif Mustafa (@gejmzilla) December 31, 2019
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!