Counter Strike

A legjobb CS:GO játékosok 2019-ben – sergej (13.)


A HLTV szerint a 2019-es esztendő 13. legjobbja sergej volt, amivel nehéz vitatkozni, hiszen a finn tehetség minden kétséget kizáróan nagy szerepet vállalt az ENCE szebbnél szebb eredményei során.

Csapatával az évben tizennégy LAN-on vett részt, ennek felén legalább elődöntőig jutott. Legtöbbször csapata legjobbja volt, negatív ratinget egyedül a BLAST moszkvai állomásán produkált (0.90). Idén MVP-t nem szerzett (tavaly egyet, a StarSeries S6-on, amivel akkor a legfiatalabb MVP lett), cserébe hétszer bekerült az EVP-k közé.

A StarSeries S6 után, az MVP-vel a kézben (2018).

Az ENCE ötször döntőzött LAN-on, melyből egyet, a Blast Madrid-ot tudták megnyerni. A négy vereségből kettőt a Liquid, és egyet-egyet az Astralis, illetve a mousesports ellen szenvedtek el. A dánok elleni fináléra az IEM Katowicén került sor, ahol már az is hatalmas bravúrnak számított, hogy a finnek egyáltalán rájátszásba jutottak, nemhogy egy döntőig menetelés.

A második félév már nem lett túl fényes (amihez sokat hozzátett az Aleksib-suNny csere), de így is az méltó a TOP20-ra, hiszen az ENCE az első félévben bravúrt bravúrra halmozott, és ebben sergej volt a főszereplő. Az event-ratingek és az EVP-k is jól mutatják, hogy akkor is konzisztensen játszott, amikor ment a csapata szekere, de a hullámvölgyek során szintúgy.

Tornagyőzelem Spanyolországban (BLAST Madrid 2019).

Nem igazán lehet egy mutatót kiemelni, amiben kitűnik a TOP20-as playerek közül, de erre már láttunk példát korábban is (dupreeh, KRIMZ). All-round játékosként szinte mindenben átlag felett teljesített: 1.11 rating, 77.9 ADR, 0.71 KPR.

A HLTV két, terror oldallal kapcsolatos statisztikát emelt ki: egyrészt az ottani összértékelését a nagytornákon (1.16), másrészt az entry-párbajok sikerességét (47.6%).

A scene egyik legkiegyensúlyozottabb, és csapata kulcsjátékosaként a 13. hely jogossága vitathatatlan, ám a második félév miatt ennél előrébb már nem kerülhetett. Ám sergej még mindig csak 17 éves, úgyhogy bőven lesz ideje még feljebb jutni.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva