Apex Legends

Buffot kapott Gibraltar, most ezen röhög mindenki


A legfrissebb patch-el érkezett egy egyáltalán nem várt újdonság, mégpedig ismét erősítettek Gibraltaron. Már a 3. szezon kezdetén buffolták, akkor a pajzsa alatt 25%-al gyorsabban gyógyították magukat a társak, megnőtt a gránátdobás és a védekező bombázás hatótávja 30-36%-al, cserébe elhanyagolható nerfet kapott a cooldown-okban. Most az alapvetően tank szerepkört betöltő karakter a lerakható pajzsa nélkül is gyorsabban húzhatja fel a lelőtt társait. Érthető módon a játékosközösség tetszését ez nem igazán nyerte el, főleg annak fényében, hogy Crypto, Mirage és Octane sokkal jobban rászorulnának egy balanszírozásra.

Kép: DreamTeam

A következő frissítésben Gibby kaphatna két hp csíkot és egy második formát, ami akkor jönne elő mikor valaki megölné. Akkor osztódhatna két kisebb Gibraltarrá, akiknek kisebb az életerejük, de sokkal gyorsabbak lennének! – poénkodott az egyik redditer.

A vicc nem is alaptalan; ezzel az erősítésével megfosztotta egyik legnagyobb értékétől support karaktertársát, Lifelinet, aki mikor felhúzza elesett bajtársait szintén rendelkezik pajzzsal, aminek ugyan nincsen cooldownja, de sokkal sebezhetőbb is. Gibraltar összes, a szezon során kapott buff-ját összevetve, igen erős karakter lett, aki így nem csak tank, hanem support feladatokat is képes ellátni és ezzel akár meccseket is képes lehet eldönteni. A rajongók többsége egyáltalán nem érti mi alapján dönthetett úgy a Respawn, hogy még tovább tolják a karaktert, de elég valószínű, hogy a közeljövőben – esetleg a következő szezon indulásakor – korrigálnak majd ezen. Jelenleg viszont “Gibby” rendelkezik egy bármikor bevethető golyó és gránát sebzés elnyelő pajzzsal, bombázást hívhat az ellenfél csapatára, lerakhat egy védőpajzsot ami szintén elnyel mindenfajta sebzést és ami alatt mindenki gyorsabban gyógyul, gyorsabban szedi fel a csapattársakat és messzebbre dobhatja a gránátokat is.

Szalagkép: The Loadout

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva