League of Legends

Most lesz az 50. alkalom, hogy hozzányúlnak Akalihoz a rework óta

ujsagiro - 4 éve Címkék: Akali, league of legends,

Korábban megírtuk, hogy már 49-szer változtatták 2008 augusztusa óta, ez a szám a 10.3-as frissítéssel 50 lesz, ugyanis magas elóban túlságosan uralja a játékot a Riot szerint. Nehéz igazán jól játszani, így a győzelmi aránya 45,3 százalék minden rangon, Master felett viszont 54,04 százalék, ebből pedig az látszik, hogy egy kiváló játékos kezében brutálisan erős.

A változtatások tehát arra szolgálnak majd, hogy ne uralkodjon magas elón, illetve hogy gyengébb játékosok is tudják használni. Így nem a sebzéséből vesznek le, hanem a menekülési potenciálból, mutatjuk is, hogyan.

  • Twilight Shroud (W): Ha megbénítják, láthatóvá válik, tehát a lassításon kívül minden hatás felfedi őt, ami a mozgását érinti, legyen az stun vagy snare. Ezen túl nem kap alapból mozgási sebességet, ehelyett második elnyomásra fut majd gyorsabba, mindössze 2 másodpercre.
  • Perfect Execution (R): Csak ellenséges hősöket lehet kijelölni vele, tehát nem lehet majd vele menekülni, második elnyomásra pedig 3000-es gyorsaság helyett 1900-al suhan az ellenfélhez.

Január 23-án érkezik a 10.2-es frissítés, Akali változásai ekkor kerülnek a tesztszerverre, a 10.3-as patch pedig fewbruár 6-án érkezik az élő szerverre.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva