Counter Strike

A legjobb CS:GO játékosok 2019-ben – s1mple (2.)


Lenyűgöző egyéni teljesítmény, de kevés eredmény csapatszinten, így ez most a második helyre volt elég. A HLTV húszas listájának ezüstérmese: s1mple.

S1mple már fiatalon bekerült a köztudatba, és még 17. születésnapja előtt leigazolta őt a HellRaisers. A korábban több CIS-alakulatban megforduló ukrán játékos itt, és az ezt követő csapatokban szerzett magának igazi hírnevet.

S bár ezt a hírnevet sok-sok negatívum (ESL ban, FPL ban, toxikusság, stb.) is tarkította, az egyre inkább megkomolyodó s1mple végül megtalálta a helyes utat. Mindez talán a Liquid-es kitérőnél kezdődött, még 2016-ban, amikor hét hónapot töltött el az amerikai szervezetnél.

2016 végén össze is jött neki az első Top20-as szereplés, ráadásul egyből negyedik lett. A következő évben egy kisebb visszaesés (8. hely) jött, de 2018-ban a világ legjobb játékosának választották.

Ezt a pozíciót szerette volna 2019-ben megőrizni, de ZywOo berobbanásának köszönhetően a dobogó második fokára kényszerült. A 22 éves S1mple a Na’Vi-val nem zárt túl jó évet, sőt, ha összehasonlítjuk a 2018-as esztendővel, akkor határozottan elmondható, hogy visszaesés történt.

Ebben persze több tényező is közrejátszott: Edward rossz teljesítménye, majd távozása, Zeus visszavonulása, Boombl4 irányítói hiányosságai, GuardiaN gyengére sikeredett visszatérése, és még sorolhatnánk.

A csapat tizenkét nagyobb LAN-on vett részt, ebből egyet, a sanghaji StarSeries S7-et tudták megnyerni, ezt leszámítva még döntőbe se jutottak. A nagyversenyeket illetően: a katowice Majoron az elődöntő, a berlini StarLadderen pedig a negyeddöntő jelentette az út végét.

Ettől függetlenül s1mple egyszer sem zárt negatív ratinggel, a “legrosszabb” eseménye a moszkvai BLAST volt, ahol 1.06-as értékeléssel zárt. Összesen 5 EVP, és egy MVP címet szerzett, utóbbit a már említett megnyert tornán, a StarSeries-en.

Statisztikai mutatók terén van miről beszélni, hiszen számos első helyet elcsípett, de ZywOo több fronton is beleköpött a levesébe. Elsőként következzenek a s1mple által megnyert “párbajok”:

  • Körönként átlagosan 0.84 killt szerzett.
  • Terror-oldalon átlagban 1.23-as ratinget jutott.
  • A körök 22%-ában összejött neki egy multi-kill.
  • Megnyerte az entry-párbajok 64.3%-át.
  • A meccsek 86.7%-át pozitív ratinggel fejezte be.

Az tehát könnyen kiolvasható, hogy rengeteget ölt, a nyitópárbajokat nagy arányban hozta, és ő volt a legjobb T-játékos. Lássuk, hogy mely mutatókban került a második helyre.

  • Rating: 1.29
  • Impact rating: 1.33
  • K/D különbség: +832
  • CT-oldali rating: 1.35
  • Rating a nagy-tornák rájátszásában: 1.24

Nem véletlen, hogy ilyen számokkal is “csak” a második helyre került. ZywOo elképesztő évet tudhat maga mögött, már csak azért is, mert ő a kimagasló egyéni mutatók mellett csapatával, a Vitality-vel is jó évet zárt. Míg az ukrán csak egyszer döntőzött nagy tornán, addig a francia ötször, és egyéni elismerések tekintetében (1 MVP vs. 5 MVP) is jelentős volt a szakadék. S1mple így is közel járt vetélytársához, és idén talán egy stabil Na’Vi-felállás, és az azzal járó eredmények majd “visszaszerzik” neki az első helyet.

Forrás

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva