Apex Legends

Február 4-én új hőssel és King’s Canyon-al érkezik a Season 4!


Tegnap este a Respawn fejlesztői egy live stream során számos dolgot osztottak meg a 4. szezonról; megtudtuk ki lesz az új játszható karakter, milyen pályán játszhatunk majd, beszéltek a tier system átalakításáról, ahogyan arról is, hogy mi lehet a játék jövője. Mindezt egy rendkívül hangulatos visszatekintő videóval kezdték, amiben újra átélhettük az Apex Legends elmúlt egy évét.

Az új játszható karakter Forge lesz, aki Crypto teljes ellentéte: mindenben a saját erejére támaszkodik, a robotkarján kívül semmiféle kütyüje nincs, a harcokban a nyilvánvaló fizikai fölényét és erejét használja, és a képességei is ezt fogják reprezentálni. Ötszörös nehézsúlyú ökölvívó bajnok, egy igazi nagyágyú, a nagy és nehéz fegyvereket kedveli.

A negyedik szezont két részben kapjuk meg, így két pályán folynak majd a harcok is. Míg a szezon első felében (Split 1): február 3-tól március 23-ig World’s Edge-ben maradunk, úgy mindenki legnagyobb örömére a második felvonásban (Split 2), március 24-től május 5-ig végre visszatérünk King’s Canyon-ba. A pályák között tehát nem fogunk tudni váltogatni, bár előfordulhat, hogy a két külön fejezet közben LTM formájában még bekerülhetnek.

Kapunk egy új fegyvert is, egy bolt-action sniper rifle-t, a Sentinel-t, aminek a sebzése igen nagy, viszont jól meg kell fontolnunk mikor lövünk, ugyanis a sebzését kompenzálandó lövésenkénti töltési ideje van, ami elméletileg elég számottevő tényező lesz. Nagyot sebez, cserébe várnunk kell a következőig. Csavartak a ranked systemen is, érkezik a Master Tier, ami platformonként a top 500 játékost jelenti. Az új Tier pontozási rendszere változatlan marad, viszont hat hetente minden eredmény törlődik, és kezdődik minden elölről, viszont ha valaki bekerül, az exkluzív tartalmat kap jutalmul.

Minden játékos, aki az első héten belép a játékba (feb. 4-11.) 10% XP boost-ot, illetve a lenti képen is látható origami fegyverdíszt és a szülinapi “loyalty badge“-et kap ajándékba. Lerántották a leplet a közelgő nagyszabású bajnokságsorozatuk, a Global Series két kezdő helyszínéről is: a premier Párizsban lesz április 24 és 26-án, a folytatás pedig a hozzánk közel eső Bukarestben május 30-31-én. A Season 4 tehát február 4-én, az Apex Legends első születésnapján élesedik.  A teljes – 20 perces – fejlesztői stream-et a lenti videón nézhetitek meg.

Képek: Riot 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva