Dota 2

Jön a DotA Underlords 1.0 és vele együtt az első szezon!


A Valve elkezdi összekapni magát.

Még tavaly nyáron meséltünk nektek arról, hogy megérkezett a Valve legújabb ingyenes játékának számító DotA Underlords, ami a manapság rendkívül népszerű autobattlerek sorát erősíti. Azonban, amíg a Riot Games féle Teamfight Tactics azóta rekordokat döntöget, addig a DotA világába egyre kevesebben látogatnak el, így a fejlesztőknek most már tényleg kell valami nagyot gurítaniuk.

Jó eséllyel erre kiválóan alkalmas lesz a DotA Underlords 1.0-ás változata, amivel nyolc hónap után végre teljesen maguk mögött hagyják a játék korai hozzáférésű verzióját és egyúttal új funkciókat, friss tartalmakat, vadiúj jutalmakat és tökéletesített kezelőfelületet adnak a játékosoknak. Szerencsére már nem is kell erre olyan sokat várni, hiszen február 25-én indul az ezekkel együtt érkező, első hivatalos Underlords szerzon.

Pár napja pedig – többek közt – kaptunk egy új bandavezért Enno személyében, aki leginkább a távolsági sebzésosztásban jeleskedik és akár többféle játékstílusban is használható. Mellette jött több finomhangolás is, amik még jobbá tették a játékot, úgyhogy ha eddig még nem volt hozzá szerencsétek, akkor mindenképpen próbáljátok ki!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva