League of Legends

Faker szerint nem kell minden nap gyakorolnod, hogy jó játékos legyél!


Bár az út még így is nehéz lesz.

Sokan sokféleképpen próbálták már elhitetni a fiatalokkal, hogy bármelyikük könnyen profi e-sportolóvá válhat, pedig a valóság az, hogy nagyon kevés embernek, hatalmas áldozatok árán sikerül ezt legtöbbször megvalósítania. A League of Legends legismertebb sztárjátékosa, Faker azért megfogalmazott pár hasznos gondolatot azoknak, akik továbbra is ilyen karrierről álmodoznak.

A dél-koreai profi szerint a hozzá hasonló játékosoknak rendkívül nagy felüdülést jelent az offseason, hiszen ilyenkor végre nem csak a játékra kell koncentrálniuk. Ő ugyanis úgy látja, hogy egyszerűen nem célravezető az, ha valaki minden egyes nap látástól vakulásig pörgeti a League of Legends-et, miközben gyakorlatilag semmi másra nem marad se ideje, se energiája.

Éppen emiatt más tevékenységeknek is teret kell engedni, ami szerinte egyáltalán nem gátolja a hatékony fejlődést és a versenyekre való optimális felkészülést, de legalább tágítja a perspektíváját, ami segíthet az előtte álló meccsek megnyerésében. Faker szerint egy profi játékosnak testileg és mentálisan is fittnek kell lennie ahhoz, hogy a versenyszituációkban maximálisan teljesíthessen.

A Pro-Guides csapata pedig 5 tuti tippet szedett össze, amik bárkinek segíthetnek a hatékony rankedezésben:

 

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva