Egyéb

4,000 dollárt adományozott a koronavírus áldozatainak a LoL dél-koreai sztárja!


A legújabb koronavírus járvány miatt számos rendezvényt és versenyt kellett elhalasztani, és ezidáig nagyon úgy tűnik, hogy a későbbiekben még fokozódni fog. Legutóbb például az egyik legnagyobb iparági esemény, a Game Developer Conference (GDC), illetve a League of Legends Mid-Season Invitation 2020 (MSI) elodázásáról lehetett hallani.

Most az események halasztása miatt is érintett League of Legends esport sztár, a Gen.G organizációban játszó Gwak “Bdd” Bo-seong döntött úgy, hogy 4,000 dollárral, mintegy 1,2 millió forinttal járul hozzá a vírus ellen folytatott harchoz, ezzel az összeggel is támogatva a vírus ellenszere utáni kutatásokat. 

Sziasztok, én Gwak “Ddd” Bo-seong vagyok. A debütálásom 4. évfordulójának alkalmából úgy döntöttem, hogy támogatom a COVID-19 kutatásokat. Örülök, hogy ezt egy győztes meccs után posztolhatom, de emellett szomorú is vagyok, mert debütálásom óta most először nem hallhattam a szurkolók éneklését, buzdítását. De ahogy már korábban mondtam, mindent megteszek, hogy a szurkolókat büszkévé tegyem. Vigyázzatok magatokra és köszönöm a mai támogatást! – írja a Twitter posztjában “Bdd”.

A Gen.G egyik testvércsapata, a Seoul Dynasty korábban már bejelentette, hogy mindenben, amiben tudják támogatják a helyieket a koronavírus járvány leküzdésében, mi több, minden márciusi Gen.G és Seoul Dynasty bevételt az érintettek megsegítésére fordítják.

A nemes gesztus példaértékű lehet más szervezetek, csapatok számára, ami miatt akár eddig nem látott összefogások is születhetnek, addig viszont csak remélni tudjuk, hogy javulni fognak az ázsiai állapotok, és hamarosan fix időpontot kapnak az elodázott események is.

Ezt olvastad már?

Tovább gyűrűzik a Riot Games szexista botránya!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva