Counter Strike

“Esélytelen, hogy szarvassal csézzek” – Új CS:GO csapatot jelentett be a WiLD MultiGaming!


Komoly ez a hétvége a magyar csapatok szemszögéből! Tegnap délelőtt a Budapest Five jelentette be új csapatát, ma pedig a WiLD MultiGaming tette ugyanezt! A magyar szervezet öt év után újra megpróbálkozik egy CS:GO csapat menedzselésével. Ez azért lesz különösen érdekes, mert közel fél éve hussaR úgy hagyta ott a Gamerzone csapatát, hogy

” továbbiakban esélytelen , hogy én időt energiát fektessek be és szarvassal csézzek jó hangulatban.”

Az akkori szakítás hussaR és a Gamerzone között a Salamander felemelkedését hozta el, ugyanis a Gamerzone-ból torzsi és kory igazolt át Aaronékhoz, ott azóta dübörög a szerkér.

Hussar besokallt, lelépett a GAMERZONE-ból

Reméljük, azóta megbeszélték a problémákat, és profi módon tudnak hozzáállni a játékhoz! A csapat magját egyébként a V4 jártas Gamerzone adja, hozzájuk csatlakozik blaZe és cRk.

Bízzunk benne, hogy a csapattal nem lesznek hasonló problémák, mint az eddigi hasonló ötösökben. Néha a motiváció, néha személyes konfliktusok lékelték meg az amúgy remekül menő sikerhajót. Sok sikert kívánunk a csapatnak!

Borítókép: WiLD twitter

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva