Fifa

Már az új Liberatores kártyákkal is gondok vannak – Itt az EA válasza!


Újabb hiba rontja tovább a játékot

Március 3-án élesedett a CONMEBOL Liberatores kiegészítő, amivel mind az egyjátékos mód, mind az Ultimate Team megkapta a maga kellő mennyiségű új kontentjét. Míg az egyjátékos módban végigjátszhatjuk a legrangosabb dél-amerikai kupasorozatot, addig UT-be megérkeztek annak in-form játékosai, egyedi, eddig nem használt artwork-el, amiket pakkokból nyithatunk ki.

A probléma ezzel csak az, hogy számos játékos hiába nyitott ki in-form Liberatores lapokat, azokat ennek ellenére sem kapták meg, a clubban ugyanazoknak a játékosoknak az eredeti-régi változata jelent csak meg.

Az EA meglepően könnyelműen vette a dolgot, ugyanis válaszuk tulajdonképpen annyi, hogy a common lapokat kivették a gold pakkokból míg kivizsgálják az esetet, és azok, akik nyitottak ilyen kártyákat majd valamikor egyszer kompenzálva lesznek a malőrért. Meg kell hagyni, érdekes hozzáállás, mivel a játékosok többsége valós pénzt fizetett a csomagokért. Kíváncsiak vagyunk, hogyan szeretnék ezt jóvá tenni, igaz nem lehetetlen, de az EA igyekezetét látva, sokra azért ne számítsunk.

Könnyen lehet, hogy a Liberatores lapok bugja miatt változtattak a Player Days menetén is, ugyanis a “best of TOTW” helyett kaptunk egy “best of Liberatores” változatot, és élek a gyanúval, hogy a FIFA 20 játékosok java-része ennél azért jóval többre várt.

Ezt olvastad már?

Nagycsapatokkal, molnargaboval és tízmillliós díjjal startolt el az idei profi Magyar Esport Bajnokság – Ezt kell tudnod róla!

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva