League of Legends

Faker nagylelkű adománnyal segíti a koronavírus leküzdését

ujsagiro - 4 éve Címkék: Faker, koronavírus,

25 ezer dollárral szállt be.

Faker 25 ezer dollárral szállt be a koronavírus elleni harcba Dél-Koreában. Ahogy szinte mindent, az esportot is keményen érinti a járvány, így a koreai sztárjátékos személyesen is érintett az ügyben, főleg, hogy az LCK meccseket is felfüggesztették. Egy nonprofit alapítványnak adakozott március 6-án, ami mellé egy rövid nyilatkozatot is tett.

Együttérzek azokkal, akik folyamatosan dolgoznak a koronavírus leküzdésén, nekik akartam segíteni, amit ezen a szervezeten keresztül láttam a legjobbnak. Remélem közös erővel legyűrhetjük ezt a szörnyű helyzetet, és azt is, hogy segítünk azokon, akiknek szüksége van rá.

Rajta kívül más esportolók is adakoztak, például Bdd a Gen.G-ből és Chovy a DragonX-ből, ők fejenként 8400 dollárral szálltak be. Eközben Bill Gates egy alapítványon keresztül 50 millió dollárt dobott a kalapba, ezt az összeget a megfelelő kezelés megtalálására fordítják – írja a CNN.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva