Szomorú, de igaz: A koronavírus miatt csúszhat a PlayStation 5 és az XBOX Series X megjelenése!


Őszintén reméljük, hogy nem fog erre sor kerülni.

A világszerte rengeteg problémát okozó koronavírus miatt – aminek leküzdésében egyébként te is tudsz segíteni – egyre inkább úgy néz ki, hogy csúszni fog a következő generációs konzolok megjelenése. Ugyebár eredetileg az idén novemberben kezdődő ünnepi szezonban lenne a PlayStation 5 és az XBOX Series X premierje, de egy neves elemzőcég is azt állítja, hogy ezek 2021-re tolódhatnak.

Most Te is segíthetsz a koronavírus elleni harcban!

Korábban meséltünk nektek arról, hogy a koronavírus hatással lehet a legújabb konzolgeneráció megjelenésére, viszont akkor még több szakértő azt gondolta, hogy a gyártás és összeállítás átszervezésével megoldható lesz a probléma. Most viszont az egyik híres játékipari elemzőcég, a DFC Intelligence azt mondja, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint nagy az esély arra, hogy sem a PlayStation 5, sem pedig az XBOX Series X nem fog megjelenni ebben az évben.

Természetesen ez a legrosszabb forgatókönyv jelenleg, ami még azt is magával hozhatja, hogy megjelenéskor csak limitált példányszámban lesznek elérhetőek a vadiúj konzolok és az árazásuk is magasabb lehet, mint ahogyan eddig gondoltuk. Mindenesetre mi abban bízunk, hogy először sikerül megállítani a vírus terjedését, hogy aztán már sokkal nyugodtabban nyüstölhessük a Sony és a Microsoft legújabb játékkonzoljait.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva