Counter Strike

Feloszlott a GamerLegion CS:GO csapata


Nem bírták sokáig.

Nicolas Reber, a GamerLegion CEO-ja hivatalos bejelentést tett, miszerint a szervezet megválik a jelenlegi CS:GO csapattól, és az újratervezést követően más felállással próbálkoznak majd.

A svéd ötösfogat a világranglista 35. helyét foglalta el, ami nem kifejezetten tragikus, de a többi svéd csapattal így sem tudták felvenni a kesztyűt. A fnatic és a NiP is jóval előttük jár, ráadásul a veteránokkal felálló Dignitas is jobb eredményeket ért el, mint a GamerLegion.

Például a nemrégiben (újra)szerveződő Dignitas könnyedén kijutott az EU Minorra, míg a GamerLegion a nyílt kvalin se tudta átverekedni magát. Utóbbinak így maradt az ESEA MDL, ahol a rájátszásban a Nordavind és a HellRaisers ellenében elszenvedett vereségeket követően a 7-8. helyen zártak.

Az oszlást követően három játékos továbbáll, de valószínűleg nem együtt folytatják, ugyanis dennis bejelentette Twitteren, hogy új lehetőségek után néz, és európai, illetve amerikai ajánlatokra egyaránt nyitott.

A következő játékosok váltak szabadon igazolhatóvá:

Sweden Dennis dennis Edman
Sweden Fredrik freddieb Buö
Sweden William draken Sundin

A szervezetnél marad a korábbi CS 1.6-os profi, Gux, akit csak nemrégiben igazoltak, hogy coacholja a csapatot. Marad továbbá ScreaM, aki tavaly szeptemberben, a felállás “svédesítésekor” padra került, és azóta se tett szert új otthonra.

Ha minden igaz, hampus továbbra is a keret tagja lesz, legalábbis egyelőre őt még köti a szerződés. Kérdéses viszont RuStY helyzete, vele kapcsolatban nem derült fény további információkra.

A szabadjára engedett fenti trión kívül tehát a következő a helyzet:

Sweden Hampus hampus Poser (egyelőre marad)
Belgium Adil ScreaM Benrlitom (egyelőre marad, de csak a “kispadon”)
Sweden Alfred RuStY Karlsson (kérdéses)
Sweden Rasmus Gux Ståhl (coach, biztosan marad)

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva