Fifa

Ezeknek a védőlegendáknak örülnénk, ha végre bekerülnének a játékba!


Legendás védők, akiknek lenne helye a játékban

Nem kérdés, hogy sok szempontból zseniális húzás volt az EA részéről pár évvel ezelőtt előállni a legendás futballistákat felvonultató ICON lapokkal. A játékba mondhatni folyamatosan kerülnek bele a köztiszteletnek örvendő néhai játékosok virtuális megfelelői, viszont még így is bőven akadnak olyanok, akiknek méltán lenne helye az ICON-ok között, de ezidáig nem kerültek be a játékba.

Most a FourFourTwo segítségével összeállítottunk egy szubjektív listát azokból a legendás klasszis védőkből, akiket nagyon szívesen látnánk viszont a FIFA20-ban, a Fifa Roasters-el pedig elkészítettük a fantázia lapjaikat is.

Willie Woodburn

A skót származású játékos leginkább arról lett ismeretes, hogy ő volt az első olyan játékos, akit egy “életre” eltiltottak a futballtól. Az eltiltása igaz nem tartott tovább három évnél – amit egyébként azért kapott, mert mikor sérült térddel játszott olyan keményen odacsúsztak neki, hogy felállt és válaszképp jól megbólintotta az ellenfélt -, de  37 éves korában inkább úgy döntött, hogy már nem tér vissza a pályára. Rendkívül agresszív játéka, elképesztő kreativitása és rendkívül kimagasló fizikai teherbírása egészen hamar a csúcsra juttatta.

CHARLIE ROBERTS

Roberts leginkább a labdarúgásban tett hatásával kerülhet be a legjobbak közé, ugyanis ő volt az első olyan védő, aki mint játékmester is szerepet vállalt, illetve ő volt az egyike azoknak, akik megalapították a futballisták szakszervezetét. Egészen jól átlátta a pályát, és védőjátékosként is úgy alakította a játékot, ahogy ő szerette volna. Passzaival a Manchester United meghatározó alakja volt az 1910-es évek körül, az angol válogatottban betöltött fontos szerepének a méltánytalan eltiltása vetett véget, amit egyébként a szakszervezetben betöltött szerepe okozott.

Norman Hunter

Hunter az 1960 és 70-es évek egyik legmeghatározóbb angol védője volt, aki a rendkívül brutális becsúszásairól lett igazán híres. Persze nem ez volt ez egyetlen erénye: egészen mesterien helyezkedett, és mérnöki precizitással osztotta tovább a labdákat is. Saját elmondása alapján voltak olyan kemény belépői, hogy nem mert visszanézni az “áldozatra”. Egészen hihetetlen teljesítmény, hogy majd egy évtizeden keresztül képes volt meghatározni az egész angol védekezési stílust.

CLAUDIO GENTILE

A ’73 és ’84 közötti Juventus legalább oly meghatározó védőjátékosa volt, mint amilyen jelenleg Chiellini vagy Bonucci. Ami viszont ennél is fontosabb: Diego Maradona legnagyobb ellenfele volt. Gentile nem átallott a lehető legagresszívabb eszközöket bevetni arra, hogy megállítsa a támadókat, így esett, hogy egy mérkőzésük alkalmával összesen huszonhárom alkalommal szabálytalankodott az argentin zseni ellen – hozzáteszem legtöbbször hatásosan – úgy, hogy nem állították ki érte. Elképesztő játéktudásával mind a Juventus, mind az olasz válogatott történelmébe beírta magát.

TRIFON IVANOV

Szépségével nem is, de a pályán mutatott tudásával messze kiemelkedik az átlag védők sorából. Ivanov még ma is a világ egyik, ha nem a legjobb védőjének számítana: az 1994-es világbajnokságon előbb a Batistuta és Maradona vezette Argentínát, majd Möller és Klinsmann fémjelzett németeket ejtette ki a bolgár válogatottal. Ez természetesen nagyban köszönhető Ivanov zseniális védekező játékának is; mindenhol ott volt, mindenbe beleállt, mindent előrevágott. Arról meg már nem is beszélve, hogy az ellenfél kapuja előtt sem illetődött meg sosem.

Herbie Roberts

A legendás védő, Herbie azzal írta be magát a futball történelemkönyvébe, hogy szinte egyszemélyes védőfalként szolgált a 30-as évek Arsenaljában. Az akkori rendszernek megfelelően a csapat sokszor 2!! védővel állt a pályára, és rendszerint leginkább ők is támadtak. Herbie Roberts viszont nem, ő csak a védekezésre koncentrált, amit olyan jól tett, hogy lehetetlen volt elvinni mellette a labdát. Nem volt sem gyors, sem kifejezetten technikás, egyszerűen csak zseni volt, aki tette amit mondtak neki: csírájában fojtotta el az ellenfél támadását.

Daniel Passarella

Daniel Passarella a mai napig Maradona legnagyobb riválisa, már ha az Argentin válogatott csapatkapitányi karszalagját vesszük alapul, emellett pedig ő a világ második legtöbb gólt szerző védőjátékosa. A 173cm magasságú, a védők között alacsonynak számító Passarella a világ második leggólerősebb bekkje, pályafutása alatt a River Plate-ben és a Fiorentinában összesen 125 gólt vágott, míg a válogatottban 70 mérkőzés alatt 22 alkalommal talált be, nála egyedül Koeman szerzett több találatot. Az alacsony termete csalóka: egészen remek érzékkel tartotta a labdát és indította a támadásokat, pontrúgásokat pedig sosem tévesztett.

És végül, de nem utolsó sorban:

Mészöly Kálmán

Sokat nem is fűznék hozzá, csupán annyit, hogy a magyar bajnokság hiánya még megbocsáthatónak számít minden idők egyik, ha nem a legjobb magyar védőjének hiányzása mellett az ICON-ok közül. Ha van magyar játékos, aki Puskás mellett helye kell hogy legyen a legendás játékosok között, akkor az mindenki Kálmán bácsija, aki bizony nem csak a nyilatkozatairól vagy a vicces megszólalásairól ismeretes. Az 1966-os “brazil verő” válogatott alapembere volt, aki elképesztő teljesítményével az egész világot elvarázsolta.

Ti kiket raknátok bele az ICON-ok közé?

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva