A Ray Tracing technológiának hála, a Minecraft valami egészen csodálatosan néz ki!
A Minecraftot lehet szeretni vagy utálni, az viszont tagadhatatlan, hogy egy játéktörténelmi mérföldkő. A játék 2009-es startja óta számos változtatást megélt, és ugyan megjelenése stílusos, sosem számított egy szép játéknak. Mikor a Microsoft megvette a játékot is kiadó Mojangot, az Xbox One-os kiadással kicsit tupíroztak a grafikán, de ez amolyan “felzárkóztatás” volt, valójában sokat nem változtatott.
Most viszont – az Nvidia jóvoltából – saját történelmében érkezett hatalmas mérföldkőhöz, ugyanis hivatalosan is megkezdődött a Minecraft Windows 10-es RTX bétája, amivel eddig soha nem látott részletességig repül.
Az Ray Tracing a filmes világban már egy bejáratott technológiának számít, aminek a lényege a fény teljesen valósághű leképzését, annak összes jellemzőjével. Ez nagyon röviden azt jelenti, hogy a játékban a fény útja, annak visszaverődése a különböző felületekről szinte teljesen megegyezik az életben is látottal, amitől sokkal anyagszerűbbek, élethűbbek lesznek a modellek is. Most ezt a technológiai támogatást kapja meg a Minecraft, amitől egészen elképesztően fest, és egy kis túlzással élve, szinte rá sem lehet ismerni.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!