Counter Strike

A Windigo 13 hónapja várja a WESG-től a félmillió dolláros főnyereményt


Ellentmondások, káosz, és egy hatalmas pénzügyi vita története, amelynek a játékosok isszák meg a levét.

2019. március 17. – A nap, amely örökre megváltoztatta a bolgár esportot. A Windigo CS:GO csapata álomszerű menetelést követően megnyerte a WESG 2018-at, és az ezzel járó 500 ezer dollárt. Csakhogy a pénzből azóta se láttak egy centet sem.

A tornagyőzelemmel a Counter-Strike történetének harmadik legnagyobb főnyereményét tudták behúzni, és benne van a pakliban, hogy egyesek már fejben el is költötték azt. De nézzük is meg, hogy mely csapatokon kellet túljutniuk ahhoz, hogy megnyerjék a versenyt.

  • WESG Kelet-Európa, 1. nyílt kvali: BPro 16-5, FCDB 2-1, Space Soldiers 2-0
  • WESG Kelet-Európa, döntő: ex-Royal Bandits 2-0
  • WESG Global Finals, csoportkör: Movistar Riders 2-0, Fnatic 1-1
  • WESG Global Finals, rájátszás: Furious 2-0, MIBR 2-1, G2 Esports 2-0, AGO 2-1
A győztes csapat.

Több skalpot is begyűjtöttek, főleg az esemény playoffjában. Az AGO elleni nagydöntőben map-hátrányból tudtak felállni, és végül 14-16, 16-13, 16-7 arányban nyerni. A fináléban, amelyre szinte napra pontosan 13 hónapja került sor.

A Windigo hét hónappal később bezárta kapuit, cash-flow problémákra hivatkozva. Ebben nagy szerepet játszott, hogy több versenyszervező, így a WESG sem fizette ki a szervezetet, amely így nem tudta fizetni sem a játékosokat, sem a stábot, sem az egyéb felmerülő költségeket.

A csapat addigra egyébként több változtatáson átment, és a roster nem volt a legütősebb. A WESG előtt a világranglista 30. helyén álltak, a győzelmet követően ez volt 13. is, de a bezárásig az új ötösfogat már a 40. helyig visszacsúszott.

A Windigo egykori sztárja, poizon, aki jelenleg a Complexity csapatát erősíti.

Maksym Bednarskyi, a Windigo egyik társtulajdonosa (aki egykori HellRaisers CEO is) akkor arról beszélt, hogy a WESG mellett az E2Tech és az ESL is tartozott a szervezetnek, így a vezetőség helyzete abszolút kilátástalanná vált.

A Moche XL Esports eseményt szervező E2Tech gyorsan tagadta a vádakat, és arra hivatkoztak, hogy a bank “ok nélkül” visszadobta az utalásukat. Ehhez hasonlóan a WESG mögött álló Alibaba egy képviselője is a bankra fogta, mondván, hogy az elutalt pénz többször is visszakerült hozzájuk.

Elviekben mindkét versenyszervező ugyanabba a problémába ütközött, méghozzá egy bürökratikus rémálomba, amit a Windigo “csak magának köszönhet”, hiszen a mögötte álló cég be van jegyezve valahova, de az adóbevallás más országot mutat, a fogadó bank pedig egy megint másik országban van.

Artur Yermolayev, a Windigo másik társtulajdonosa szerint, ez teljesen megszokott a CIS régióban. A cég Hong Kong-ba volt bejegyezve, a menedzsment Ukrajnából dolgozott, a játékosok Bulgáriában éltek (de Ukrajnában bootcampeltek), és a pénz Kínából kellett, hogy megérkezzen.

Ebből mondjuk nem derült fény a pontos részletekre, és okokra, ráadásul az adóbevallás témáját nem is érintette.

Artur Yermolayev (b), akit a Windigo bezárása után kineveztek az Ukrán Esport Szövetség elnökének. (Forrás: blogspot.com)

A tranzakciót megkönnyítendő, a Windigo létrehozott egy új számlaszámot, ám addigra a szervezet már bezárt, így a költségeket a korábbi menedzsment kellett, hogy állja. De akadályokból továbbra sem volt hiány.

Először a hong kong-i tüntetésekre hivatkozva tolódott az utalás, amire Mr. Yermolayev szerint a WESG pontos magyarázatot sosem adott. Ezt követően Vuhan városában kitört a koronavírus-járvány, ami a teljes kínai pénzügyi szektornak megálljt parancsolt. A WESG volt az első szervező, amely újragondolta a stratégiáját, és már január 22-én bejelentették, hogy az egyik régiós versenyt elhalasztják, de továbbra is kérdés, hogy egyáltalán meg lesz -e tartva.

Persze ettől még vannak furcsaságok a történetben. A Windigo egykori vezetői szerint 2019 végére már egyre akadozóbbá vált a kommunikáció a WESG-gel, amely legutóbb azt állította, hogy február 24-e után küldik a pénzt. Ezt a bankok bezárásával magyarázták. A határidő lejárta óta pedig nem váltak túl beszédessé.

A WESG részéről egy Viane nevű hölgy funkcionált a fő kapcsolattartóként, de a legutóbbi emailjében azt írta, hogy május 15-ig “betegszabadságon van, és csak limitáltan fér hozzá az emailjeihez”. Az Alibaba Group dolgozói között találtam egy Viane Wong nevű hölgyet, aki a LinkedIn profilja szerint a cégnél “globális esport menedzserként” dolgozik, tehát jó eséllyel ő a megnevezett személy.

Viane Wong (Forrás: Facebook)

“Tudjuk, hogy a kínai bankok már újra kinyitottak, és azt is, hogy a cégük folytatta a munkát, mégha néhányan otthonról is dolgoznak.” – folytatta Mr. Yermolayev, aki azt sem érti, hogy miért kér a WESG újabb és újabb igazoló dokumentumokat (szerződéseket, garanciális levelet, stb.), annak ellenére, hogy a legtöbb csapat már rég megkapta a jussát, míg a Windigo soha, még egy fizetési kísérletről sem kapott bizonylatot.

“Ez egy általános üzleti gyakorlat, hogy az utalás visszaigazolásáról legalább egy bizonylatot küldesz. Ez esetben, még ha csúszás is lesz, tudunk beszélni a bankkal, és könnyebb megbeszélni, megoldani egy-egy problémás helyzetet.”

A Windigo már belefáradt a várakozásba, és a dolgot hivatalos útra kívánják terelni. “Van hivatalos szerződésünk, és van egy jogalanyunk, amely felé a WESG-nek kötelezettségei vannak. Ha nem kapjuk meg a pénzt a közeljövőben, akkor kénytelenek leszünk bíróságra vinni az ügyet.” – mondja Yermolayev.

A jelenleg az Ukrán Esport Szövetség elnöki pozícióját betöltő Yermolayev így zárta mondandóját: “Az egykori játékosok és az egykori menedzsment között nincsen feszültség, továbbra is teljes bennünk a bizalmuk. Minden más szervező kifizette a jussukat, és ezeket mi rendeztük is velük. A játékosok bíznak abban, hogy a WESG-gel is megoldjuk a pénzügyi vitát, így természetesen továbbra is tartom velük a kapcsolatot.”

Az említett játékosok felemás utat jártak be azóta, hogy Csungkingben felemelték a trófeát. Poizon és SHiPZ sikeres nemzetközi csapatok részévé váltak, előbbi a Complexity, utóbbi a c0ntact szervezeténél, míg bubble és blocker továbbra is azon vannak, hogy visszataláljanak a korábbi szintjükre.

A legrövidebbet v1c7oR húzta, akinek a Windigo-s korszak óta még fix csapata sem volt, így egyelőre a tartalékaiból él. A 25 éves bolgár játékos a HLTV-nek a következőket mondta:

Elég frusztrált vagyok, mert még mindig nem kaptam meg, amit megnyertem. De hát ilyen az esport élet. A többiek csapatoznak, és van fizetésük. Aminek persze örülök, de én is szeretnék csapatban lenni, a fizetségtől függetlenül. A presztizs, és a hírnév érdekel, nem a pénz. A pénz csúszása nem befolyásolja az életemet, de azért aggasztó, hogy a többi csapatot már kifizette a WESG, míg minket nem. Kíváncsi vagyok, hogy valaha pont kerül -e az ügy végére.

v1c7oR (Forrás: Liquipedia)

A HLTV küldött néhány kérdést a Viane nevű hölgynek is, amelyre a válasz egy Alibaba dolgozó közleménye lett, melyben a legtöbb kérdést szimplán ignorálták. Szerinte a korábbi problémákra 2019 novemberében, egy Reddit-közleményben pont került, így most az azóta eltelt időt szeretné összefoglalni.

  • 2019. november – Próbálták elutalni a pénzt, de nem sikerült eleget tenni a banki követelményeknek.
  • 2019. december – A Windigo változtatni óhajt a kedvezményezett bankszámlaszámán, ami sok-sok papírmunkát hozott magával.
  • 2020. január – Sikerült elintézni mindent, de az utolsó pillanatban a kínai újév és a koronavírus közbeszólt.
  • 2020. március – A WESG dolgozói visszatértek melózni, de a Windigo közben feloszlott, a szervezet és a játékosok közti megállapodás megszűnt, ennek értelmében kötelezettségvállalási nyilatkozatot igényeltek a korábbi tulajdonostól, hogy a játékosok biztosan megkapják a pénzüket.
  • 2020. április – A kötelezettségvállalási nyilatkozat eljut a WESG-hez, de a járvány egy újabb hullámát megelőzendő, a bankok és a cégek még nem tértek vissza a teljes kerékvágásba, emiatt a WESG-nek is több időre van szüksége az utalás nyélbeütéséhez.

Azt csak mellékesen tenném hozzá, hogy a Windigo szervezete már 2019. novemberében bezárta kapuit, és ezzel szerintem mindent el is mondtam a közleményt illetően. Az persze világos, hogy a játékosokkal nem szeretnének kicseszni, ezért bizonyosságot akartak a korábbi CEO-tól, de 13 hónap, az 13 hónap.

Rengeteg az ellentmondás, a halogatás, a mellébeszélés, és ennek az egész kaotikus helyzetnek csak egy (azaz öt) igazi vesztese van: a játékosok. Két tűz között állnak, nem tudják kinek higyjenek, kiben bízzanak, de talán ez mindegy is, hiszen a pénzüket így se, úgy se kapták még meg. Ahogy v1ctoR is említette: a nagy kérdés az az, hogy megkapják -e valaha.

Forrás

Ezt már láttad?

Le akarták hegelni banánt, de ami utána történt, arra senki nem számított…

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva