Counter Strike

Leigazolta az ENCE a VAC bannos tehetséget


A finn szervezet követi az Astralis példáját, és ők is hat játékossal folytatják.

Korábban beszámoltunk róla, hogy az Astralis leigazolta es3tag-et, ezzel egyedülálló módon, hatfősre növelve keretüket. Most Jamppi szerződtetésével az ENCE a dánok nyomdokába lépett, hátha ez majd elősegíti, hogy visszanyerjék régi fényüket.

Jamppi egy 18 éves, tehetséges AWP-s, viszont van vele egy nagy probléma: egy korábbi Steam fiókján VAC ban található. A tavalyi év végén már közel járt ahhoz, hogy leigazolja az OG, de a kétszeres Dota 2 TI győztes szervezet végül a fenti ok miatt elállt ettől.

Az OG helyette végül a brit mantuu-t szerződtette, Jamppi pedig jóformán csak streameken tudta kiélni magát. Ettől függetlenül a profi vonalat sem adta fel, többször is írt a Valve-nak, illetve Twitteren is rendszeresen írt arról, hogy egyéni elbírálást szeretne a VAC bannos játékosokat illetően.

Az ENCE úgy néz ki, hogy bízik benne, és most kétéves szerződést kötöttek vele. Jamppi a következő eventeken már benne is lesz a squadban, mégpedig xseveN helyén. Az egyetlen kivétel az ESL One: Road to Rio, ahol az eltiltás miatt Jamppi nem játszhat.

Az igazolást követően a játékbeli szerepkörök is módosultak. Aleksib kiválása óta allu volt az in-game leader, ám ez most változik, és a továbbiakban suNny fogja irányítani a csapatot.

Az ENCE így a következő csapattal folytatja:

Finland Aleksi allu Jalli
Finland Jere sergej Salo
Finland Jani Aerial Jussila
Finland Sami xseveN Laasanen
Finland Miikka suNny Kemppi
Finland Elias Jamppi Olkkonen
Finland Slaava Twista Räsänen (coach)

Ezt már olvastad?

A Windigo 13 hónapja várja a WESG-től a félmillió dolláros főnyereményt

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva