Csinált is belőle gyorsan covid-19-es verziót, most arra is gyűjt a Kickstarteren, amiből ad a vírus elleni küzdelemre is.
A francia Alban Viard tavaly év végén zárt egy sikeres Kickstarter-kampányt, amivel a Clinic című kórházas társasjátéka deluxe-kiadására és egy kiegészítőjére gyűjtött a kitűzött 30 ezer dollárt helyett 244 ezret, vagyis 80 millió forint körüli összeget. Aztán jött a pandémia.
És Alban Viard felesége kórházban dolgozik, a vele folytatott munka utáni beszélgetések pedig meggyőzték és inspirálták, hogy elkészítse a Clinic kooperatív, covid-19-es változatát. És nyilván ez is nagyot megy, a jelképesnek mondható, 540 dolláros kitűzés már 58 ezer dollár fölött jár.
Az 5 és 150 euró (igen, nem elírás, a kitűzött összeg dollárban van megadva, a befizetéseket viszont euróban várják) közötti befizetések és a hozzájuk tartozó csomagok állnak az érdeklődők rendelkezésére, hogy támogassák, majd megszerezzék a koronavírusos változatot. A legkisebb, 5 eurós csomag kivételével az összesből juttatnak jelentős részeket a francia Pasteur Intézetnek és a biológiai kutatásokkal foglalkozó amerikai Salk Intézetnek.
Egyébként ez már a harmadik koronás társasjáték, amit lőttünk a Kickstarteren, az első elég sufnituningos projektnek tűnt, de a második, amelyikről cikkeztünk, már sokkal jobban össze volt rakva.
Aktuális interjú a legnagyobb magyar társasjátékos Youtube-csatorna, a Mit Játsszunk? készítőivel:
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!