Call of Duty

Az eddigi legnagyobb bug miatt csalás nélkül sebezhetetlenül nyerhetitek meg a Warzone meccseket!


Nagyon hamar javítaniuk kell a hibákat, mivel óriási problémák vannak a Warzone-nal!

A legfrissebb és egyben a Season 3 utolsó nagy frissítési csomagja sokat volt hivatott a játékhoz adni, de ezidáig nagyon úgy tűnik, hogy leginkább elvett, mint sem. Talán azok jártak a legjobban, akiknek még azóta is tölti az update-et, ugyanis nem kis hibák érkeztek; sokak nem tudnak meccseket indítani, de akadnak olyanok akiknek már a játék sem indul. Az új Warzone küldetések, a Most Wanted megbízások is bugosak, de ez talán a kisebbik baj ahhoz képest, amit most fedezett fel véletlenül egy csapat.

Hatalmas hiba az új küldetésben – Az összes cuccodat és a meccset is bukhatod miatta!

A meccs végére két csapat maradt az egyre szűkülő, a már éppen bezáruló körre, mikor az egyik csapat egyik játékosa a gáz ellenére még vissza tudta vásárolni egy halott csapattársát. Őt természetesen lelőtték, a kör közben teljesen bezáródott, viszont a visszatérő játékos egyáltalán nem sebződött, így az ejtőernyőbe kapaszkodva csak meg kellett várnia, hogy az ellenfelek lent meghaljanak és meg is nyerték a meccset.

If you buy a teammate back after circle is closed you become invincible from CODWarzone

A Warzone-ban már korábban is előfordult, hogy sebezhetetlen játékosok gyilkolászták körbe a pályát, arról viszont “hamar” kiderült, hogy csalásról van szó, ez esetben viszont a játék részét képezi a sebezhetetlenség, amit tulajdonképpen bárki kihasználhat és egyelőre úgy tűnik, hogy semmi ellenszere sincs. Arról egyelőre nem tudni, hogy az Activision mikor tervezi a javítását, de jobb lenne, ha mihamarabb előállnának vele, ugyanis a hiba megjelenésével a játék esszenciája és az élvezhetősége tűnhet el…

Ha nem akarsz lemaradni egyetlen CoD hírről sem, akkor csatlakozz csoportunkhoz Facebookon:

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva