A statokhoz és az itemekhez is hozzányúlnak.
Elnézve az ADC-k helyzetét a 10. szezonban, tényleg rájuk fér egy nagyobb erősítés, elvégre még egy leleményesebb támogató simán megveri a legtöbbet 1v1-ben, és csak a játék késői szakaszában kezdenek el érni valamit, amikorra általában már vége a meccsnek.
Amikor néha erre a posztra oszt be a játék magam is azt szoktam tapasztalni, hogy túl könnyen elhalok, persze ennél nyomósabb egy profi játéka. Az alábbi cikkünkben foglalkoztunk Sneaky játékával, aki mindent elkerült, mégis meghalt a végén.
A problémát a Riot is észlelte, ezért a 10.11-es frissítésben erősítik a pozíciót, Mark Yetter posztja alapján.
- A Zeal 3 százalék támadási sebességet kap
- 5 százalékkal nagoybb támadási sebességet adnak majd a következő tárgyak: Phantom Dancer, Rapid Firecannon, Runaan’s Hurricane, Statikk Shivú
- Minden ADC 30 életponttal többel indul, és szintenként öttel többet kap
Tehát erősítenek tárgyakat, amelyek minden ADC-nél megtalálhatóak, és tankosabbak is lesznek egy kicsit, így nehezebb lesz őket megölni, és korábban lesznek erősek. Persze erre még heteket kell várni, elvégre még a 10.10-es frissítés is csak május 13-án jön.
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!