Apex Legends

Treasure Hunt küldetések, Mirage buff és a megváltozott King’s Canyon!


Elképesztő mennyiségű tartalom érkezik az új szezonnal!

Már csak pár nap választ el minket az Apex Legends Season 5 kezdetétől, de a Respawn most a meglepetések helyett inkább a változásokra helyezi a hangsúlyt. Az új karakter kilétét tulajdonképpen már a Season 4 kezdete óta lehetett tudni, csupán a képességei voltak kérdőjelesek, sőt, a pálya-pályák megváltozására is számíthattunk, de már Mirage erősítését is idejekorán beígérték nekünk.

Időközben viszont befutott a mára egészen nagyra duzzadt Call of Duty Warzone, ami olyan újításokat hozott a kissé megfáradt battle royale műfajba, mint például a jobb tárgyakért elvállalható küldetések.

Az Apex játékosok már hozzászokhattak, hogy a szeretett játékukból másol le elemeket a konkurencia (Fortnite), a helyzet viszont most nagyot változott, ugyanis most az Apex meríthetett kicsit a Warzone-ból, bár nem pont úgy, ahogyan azt előre gondolnánk.

Az előzetesben egyelőre kétféle küldetést láthattunk; az egyikben meg kell találnunk egy elrejtett csomagot (Treasure Pack), aminek megszerzéséhez csupán végig kell kutatnunk az egész pályát bármelyik kompetitív játékmódban; ebből az egész szezon során 45-öt zsákolhatunk be. A másik pedig a Hunt, ami kicsit survive, kicsit insta, és a végén egy relikviát kell megszereznünk; ebből összesen 9 lesz a szezon ideje alatt.

Egy nap viszont csak egy Treasure Pack-et vehetünk fel, megtalálása után természetesen jutalmat is kapunk majd, mint Crafting Metals, BattlePass XP vagy Apex Packs. A hetente jelentkező és az éjszakai King’s Canyon-on játszódó Hunt-on kizárólag akkor vehetünk részt, ha előbb megtaláltunk 5 Treasure Pack-et, a jutalom pedig egy exkluzív Weapon Charm és egy új fejezet a történetben.

Mert bizony az is lesz, méghozzá a The Broken Ghost című Lobához köthető sztori, amiket a Hunt eventek teljesítésével göngyölíthetünk tovább. Az első a start után nem sokkal, május 19-én kezdődik majd, így pontosan egy hetünk lesz arra, hogy megszerezzük az induláshoz szükséges pakkokat. A fejlesztők azt ígérik, hogy a történet végeztével pont kerül Loba-Revenant és a Hammond Robotics-Apex játékok kapcsolatára!

Közben vethettünk pár pillantást Loba képességeire és King’s Canyon változásaira is, és bizony jól láthatjuk, hogy nem csak Skull Town esik áldozatul a bosszúhadjáratnak:

A másik félig-meddig kiemelt szereplő az előzetesben Loba mellett Mirage volt, nem is véletlenül, ugyanis az előzetes közzététele után a Respawn egyik vezető fejlesztője, Jason McCord Twitteren erősítette meg, hogy a keddi szezonkezdettel érkező update után a Mirage fanok nagyon fognak örülni!

Jön végre a Mirage buff!

A Season 5 május 12-én veszi kezdetét és vélhetőleg július végéig, augusztus elejéig tart majd.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva