Dota 2

1,5 millió dolláros jótékonysági DOTA 2 versennyel folytatódik a Gamers Without Borders kezdeményezése!


A gémerek és esport szervezetek-egyesületek egyre nagyobb részt vállalnak mások megsegítéséből.

A Gamers Without Borders jótékonysági versenysorozata hamarosan harmadik játékával jelentkezik, így ezen a hétvégén – a Rainbow Six Siege után – a DOTA 2 profi egyesületei versenghetnek a nyereményekért, amiket teljes egészében három előre megnevezett alapítvány között oszthatnak majd szét.

A versenyen 8 profi csapat három napon keresztül játszik az 1,5 millió dolláros össznyereményért, amiket ezúttal a United Nations Children’s Fund (UNICEF), a Direct Relief és a Gavi, The Vaccine Alliance kaphat meg. A három alapítvány nem egyenlően részesül majd az adományokból, ugyanis a végső helyezettek csak a saját nyereményüket ajánlhatják fel, természetesen az általuk választott javára.

A közelgő Dota 2 jótékonysági versenyen a következő csapatok vesznek majd részt: a Ninjas in Pyjamas, a Nigma, az Alliance, a Team Liquid, a Virtus Pro, a Natus Vincere, a Team Secret és az OG. 

A GWB előzőleg a PUBG Mobile-al kezdte meg a jótékonysági versenysorozatát, amit aztán az R6 Siege követett, ahol a győztes The Ultimates csapata a King Salman Humanitarian Aid and Relief Center számára ajánlotta fel a 750.000 dolláros főnyereményét. A sorozat a Dota végeztével még további három versennyel folytatódik a kezdeményezés, amiket hetente rendeznek meg, ezzel együtt pedig az alapítványok is váltják egymást (a fent említetteken felül a King Salman Humanitarian Aid and Relief Center, az International Medical Corps és az ITU), ezekről bővebb információt csak később árulnak majd el.

A DOTA 2 meccsek május 15-től 17-ig tartanak majd és élő streamen a szervezet hivatalos csatornáin, az alábbi linkeken lehet követni. TWITCHFACEBOOKYOUTUBE

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva