Kiváló eredmények, egyre több meghívás, még több Salamander meccs!
Holnap rajtol a #HomeSweetHome ötödik heti főversenye, ahol a Salamander ismét képernyőre kerül, hiszen a folyamatos jó szereplésnek köszönhetően ismét meghívást kaptak!
A magyar csapat a Week 3 során veretlenül nyerte meg a B csoportot: előbb BO1-ben a forZe csapatát győzték le, majd BO3-ban 2-0-ra nyertek a lengyel AGO ellen is.
A negyeddöntőben a más szintet képviselő Complexity-t kapták, de még ellenük sem vallottak szégyent. A későbbi győztes ellen a Salamandernél csak egy csapat hozott több kört a BO3-ak során, mégpedig a Complexity döntőbeli ellenfele, a BIG.
Míg a Week 3-ra még egy 180 csapatos kvalin kellett végigverekedniük magukat, a Week 4-re már meghívást kaptak a magyarok. Ekkor egy még nehezebb csoportból jutottak tovább, azok után, hogy előbb BO1-ben, majd – a decider meccsen – BO3-ban is legyőzték a dán Ambush csapatát.
Közben beakadt egy Hard Legion elleni vereség, de azok ellen talán nem szégyen kikapni, akik pár nappal korábban a Na’Vi-t is legyőzték. A Salamandert – újabb negyeddöntős meccsén – a Sprout ejtette ki, de a találkozót még csak összehasonlítani sem lehetett a Complexity elleni mérkőzéssel.
Flashék behúzták Traint, majd Overpasson csak szoros csatában kaptak ki, és a decider Dust2-n még meccspontból is akadt pár, de végül egy maratoni meccsen, dupla hosszabbításban a Sprout tudott nyerni.
A srácok a holnap kezdődő Week 5 során az ,,A” jelű csoportba kerültek, ahol két jól ismert ellenfél, az AGO és a Hard Legion, illetve rajtuk kívül még a SMASH lesz jelen.
A magyarok első meccse kedden 10:50-kor kezdődik, amit a Metabro csatornáján szokás szerint élőben követhettek majd. Ott találkozunk!
Ezt már olvastad?
CS:GO PRERELEASE: Új funkció érkezett, mely a gyengébb gépeken segíthet!
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!