Call of Duty

A Warzone-ban jelentik be az új Cod-ot? – Ma sok titokról lehullhat a lepel!


Ma sok misztikumról lehullhat a lepel!

Többször mondtuk már, tehát csak ismételni tudom magam; a frissítések óta elképesztő gyorsasággal pörögtek fel az események. Előbb kinyíltak a bunkerek, aztán az egyik zárva maradtban atomtöltetet találtak, ezután megszólaltak a telefonok, amik segítségével végül kinyitották a 11-es bunkert is, ahol meg lehetett szerezni az új SMG blueprintjét, majd ez a mai.

A Call of Duty App egy értesítésben figyelmeztetett mindenkit egy nyakunkon lévő titokzatos eseményről, ami már MA, május 21-én kezdetét veszi!

Azt még nem tudni, hogy az esemény Verdanskon belül pontosan hol lesz, vagy hány órakor, de még azt is nehezen lehetne megtippelni, hogy mi fog történni.

A probléma talán azzal lehet, hogy ahány leaker, annyi biztosnak vélt tipp látott már napvilágot. Néhányan már hetekkel ezelőtt esküdtek, hogy az új rész Vietnámba kalauzol majd minket, mára viszont ott tartunk, hogy inkább a Hidegháborús korszakot említik inkább, mindeközben persze az igazság lehet a kettő között is, ugyanis már az első Black Ops részben több helyszínen és korban megfordulhattunk, így könnyen meglehet, hogy most is hasonlóról lehet szó.

Telefon és atombomba – Egyre több utalás lehet a Warzone-ban a következő részre!

A mai esemény tehát nagy eséllyel egy live event formájú leleplezés lehet, ami akár az előzetes pletykáknak eleget téve változásokat is hozhat a Warzone térképébe. Nem is lenne olyan meglepő, mivel a frissen kinyílt 11-es bunkerben egy atombombát és – vélhetőleg – az ahhoz tartozó piros indítógombot is találtak…

Ilyen és ehhez hasonló események a többi vezető battle royale játékban már alaptevés, a Warzone-ban viszont ez lenne az első ilyen, ezért is jelent óriási ziccert ez az időszak, mivel pont ilyentájt szokták leleplezni a soron következő CoD-ot is. Nos, az óriási misztikumok közepette semmiben sem lehetünk elég biztosak, abban viszont igen, hogy a mai nap egy óriási mérföldkő lehet a Warzone és a Call of Duty történelmében.

Ha nem akarsz lemaradni egyetlen CoD hírről sem, akkor csatlakozz csoportunkhoz Facebookon:

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva