Most már csak egy Vault lesz Budapesten.
Bezár a Vault 37, ami az Oktogon és a Nyugati közötti Ó utcában lévő Vault 51 testvérhelye, afféle “összgémerhely”, ahol mindent lehetett játszani, és ami az 51-nek igényesebb kialakítású párja volt, afféle “prémiumkategóriás” gémerkavézó.
Ma délutáni Facebook-posztjukban nem írnak konkrét okokat, írtunk is nekik egyből, várjuk a válaszukat. De nagyon csodálkoznánk, ha nem az lenne a válasz, hogy vastagon benne vannak a koronavírus miatti korlátozások.
Sajnos szomorú hírt kell bejelentenünk, miszerint a Vault 37 már nem fog kinyitni. Több, egymástól független ok miatt alakult így, mindenkinek köszönjük, aki a vendégünk volt!
Posztjukat ezzel a rossz hírrel kezdik, de aztán jönnek a jobbak, hogy az Ó utcai egység (ami egyébként a régi legendás bulihely, a Mono helyén működik), jelentős upgrade-et kapott, és amint feloldják a beltéri vendéglátóhelyek tilalmát Budapesten is, kinyitnak. Ez egyébként várhatóan jövő héten lesz, mivel múlt hét elejétől a vidéki beltéri helyek is fogadhatnak vendégeket, és az Operatív Törzs mondása szerint “a vidék két héttel követi Budapestet” – hacsak nem robban be a járvány addig megint, ami azért nagyon, nagyon-nagyon nem valószínű.
Ennyit árulnak az upgrade-ekről:
- átalakított, nagyobb vendégtér, újragondolt dizájn, dekor;
- új videojátékok és társasjátékok;
- új ételek és italok;
- felújított elektromos hálózat, még stabilabb wifi;
- kevesebb szemét.
Ígéretes megjelenés:
Hozzánk is eljön az idei társasjáték-Oscar gémerkategóriájának egyik esélyese
Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!