Apex Legends

Ezért volt annyira elszomorító az idei EA Play!


A rajongók sokkal többet vártak a kiadótól.

Nagy reményekkel álltunk neki az Electronic Arts saját rendezvényéhez, ami kapcsán bíztunk abban, hogy végre bemutatják az új Dragon Age, Battlefield, vagy legalább a vadiúj The Sims részt, ám ehhez képest nagyon harmatos bemutatókat kaptunk. A szervezők számlájára írható, hogy mindössze 50 perc alatt lezavarták az eseményt, ami rengeteg unalmas és elképesztően kevés izgalmas pillanatot tartogatott, amit egyébként a videó alatti lájk-dislájk arány is rendkívül jól megmutat.

Akik még mindig élik a battle royale műfajt, azok azért örülhettek, hiszen bejelentették, hogy megkapja a régóta várt crossplay támogatást az Apex Legends, ami az Origin után Steamen is elérhető lesz, valamint konzolok közül Nintendo Switchre is meg fog jelenni. A Valve platformjára egyébként a havi díjas EA Access szolgáltatást is elhozzák, ami után továbbra is kérdés, hogy az Origint meddig fogják még életben tartani.

Természetesen új játékokról is volt szó, de nehezen lehetne elsőre megmondani, hogy melyik tűnik közülük a legígéretesebbnek. Jön ugyanis a rétegjátéknak számító Skate 4, megint érkezik egy vadiúj shooter a Rocket Arena képében, menetrendszerűen újabb résszel gazdagodik a FIFA és a Fe fejlesztői is bejelentették a Lost in Randomot, ami leginkább Tim Burton karakteres világát igyekszik majmolni.

Star Wars Squadrons előzetes: az első multiplayer EA játék mikrotranzakció nélkül!

A rövid, de legalább unalmas esemény csúcspontja kétségkívül a STAR WARS: Squadrons volt, ami mellett egyedül A Way Out fejlesztőinek új alkotása mozgatta meg a fantáziánkat. Mindezek után őszintén reméljük, hogy az Electronic Arts nagyobb horderejű játékait fogjuk még látni az XBOX Series X és a PlayStation 5 következő bejelentéseikor, mert ennél feledhetőbb eseménnyel még sosem “örvendeztették meg” a játékosokat.

Ne maradj le semmiről, kövess minket Facebookon is!

2024 leetesport.hu | minden jog fenntartva